„Olyan ajánlatot tettek, amit ebben a korban nem lehet visszautasítani. Szinte háromszorosát ígérték, mint amit Udvarhelyen kaptam” – mondta el megkeresésünkre Szőcs László.
– folytatta az FK korábbi gólfelelőse.
A nyári szünet során többször is egyeztetett a udvarhelyi klub vezetőségével. „Godra Zsolt elnökkel sokat beszélgettünk. Ő is azt mondta, hogy ha ilyen ajánlatot kapok, azt el kell fogadnom.
– tette hozzá Szőcs, aki egy évre írt alá az Imperial Wethez, hosszabbítási lehetőséggel.
„Olyan anyagi ajánlatot tettek neki, amit mi nem tudtunk felüllicitálni.
– nyilatkozta Godra Zsolt.
Az FK elnökétől megtudtuk, hogy az idén nyáron lejáró szerződésű játékosokból eddig ketten hosszabbítottak a klubbal, Andrei Grigoraș és Mánya Szabolcs.
„A futsalosaink nagyjával még folyamatban vannak a beszélgetések. A két sepsiszentgyörgyi játékosunkkal,
Természetesen lesznek érkezőink is, de amíg nem zártuk le a tárgyalásokat, addig nem hozzuk nyilvánosságra a neveket” – vázolta a jelenlegi helyzetet Godra Zsolt.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!