Kedden délután a városi sportcsarnokban a futsal 1. Liga új idényének első fordulójában a VSK Székelyudvarhely a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC együttesét látta vendégül. Alaposan átalakult a két együttes a nyári szünetben, a hazaiak három volt játékosukat hívták haza a magyar élvonalból, míg a tavalyi ezüstérmes három alapemberét veszítette el.
Mindkét csapat a biztonságra törekedett a meccs elején, kiegyensúlyozott volt a párharc, jó volt az iram, nagy helyzetek nem is nagyon alakultak ki. A 10. percben aztán Tankó, majd pár pillanatra rá Bíró is közel volt a gólszerzéshez.

A folytatásban is élénkebb volt a VSK, a 16. percben egy szögletet követően Hadnagy szerezte meg a vezetést. Gyorsan lehetett volna újból egyenlő, Kanyó tízméteres szabadrúgása a felső kapufán csattant.
1–0 állt az eredményjelzőn a szünetben, aktívabban játszott a székelyudvarhelyi csapat, előnye megérdemelt volt.

A második játékrész elején Kanyó meglőtte a második kapufáját, túloldalt pedig egy szépen végig vitt akciót követően Miklós bepöccintette az udvarhelyiek második találatát.
Mindkét gárda bele-belehibázott, érződött, hogy idényeleji a forma.
A Sepsi-SIC nem adta fel, ment előre, amikor tehette, de a szerencsével is hadilábon állt, jó példa erre, hogy a 33. percben Kanyó lökete harmadszor is a kapufáról kifele pattant.

A 35. percben Bíró jól érkezett középre, 3–0-ra módosította az állást, ezzel pedig nagyrészt eldöntötte a mérkőzés sorsát.
A végjátékra kigyűlt a VSK csapathibája, a háromszékiek az öt a négy elleni játékot húzták elő. A 38. percben Kanyó lövése végül a hálóban kötött ki. A végső dudaszó előtt 6 másodperccel duplázott a sepsiszentgyörgyiek gólfelelőse.

Vereséggel indította az idei alapszakaszt a tavalyi ezüstérmes, összességében jobb volt a székelyudvarhelyi együttes, így megérdemelten nyerte meg ezt a párharcot, a háromszékiek csak a hajrában kozmetikáztak az eredményen.
VSK Székelyudvarhely–Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC 3–2 (1–0).
Gólszerzők: Hadnagy István (16.), Miklós Tamás (24.), Bíró Attila (35.), illetve Kanyó Szilárd (38., 40.).
VSK: Tompea – Bíró, Bálint, Miklós, Hadnagy. 2. sor: Tankó, Kedei, Popovics, Boga. Játszott még: Kis. Vezetőedző: Jakab Zoltán.
Sepsi-SIC: Korodi – Szabó, Fábián, Kanyó, Veress. 2. sor: Vajna, Mánya, Gáll, Mozji. Játszott még: Karácsony, Edző-játékos: Mánya Szabolcs.
| 2026. 08. 30. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Real Oltenia Rojiște Real Oltenia Rojiște | 16-1 |
| 2026. 08. 31. 18:00 | Universitatea Craiova U Craiova | Luceafărul Buzău Luceafărul | 2-6 |
| 2026. 09. 01. 18:00 | VSK Székelyudvarhely VSK Székelyudvarhely | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 3-2 |
A Sepsi OSK hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte a Kolozsvári CFR-t szombaton a Szuperliga 9. fordulójában. A háromszékiek a botoșani-i kudarcra adott válaszként értékelték a sikert, Marius Șumudică viszont úgy vélte, csapata saját magát verte meg.
Az FK Csíkszereda újabb vereséget szenvedett, ezúttal az éllovas Bukaresti Dinamo ellen. Eppel Márton szerint túl könnyen kapták a gólokat, Szabó István pedig bízik benne, hogy a válogatott szünet után már egy más arcú csapatot láthatnak a szurkolók.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!