Az A jelű négyesben Románia ellenfelei Kazahsztán, Azerbajdzsán és Hollandia lesznek. Az együttesek oda-visszavágó rendszerben játszanak, az első két fordulót szeptember 11. és 20. között rendezik, ezután október 2. és 11. között következik a harmadik és negyedik játéknap, az utolsó két forduló pedig december 11. és 20. között zajlik.
Az összesen öt csoport győztese egyenes ágon kijut a világbajnokságra, míg a második helyezettek közül a négy legjobb rájátszásban dönti el, ki lesz az utolsó két válogatott, amely Európát képviseli a tornán.
A romániai válogatott – amely eddig egyszer sem szerepelt a vb-n – csoportjából kiemelkedik a számos honosított játékossal felálló kazah gárda, amely a legutóbbi, 2021-es világbajnokságon elődöntőt játszott. A csoportban egyértelműen ők a favoritok, de ezen a szinten mindegyik nagyon jó csapatnak számít – mutatott rá Kacsó Endre, a román válogatott szövetségi kapitánya. Kiemelte, hogy
Kazahsztán a harmadik-negyedik helyen áll Európában, Azerbajdzsán több brazil honosított játékossal rendelkezik, Hollandiát pedig látta játszani Moldovával, és mindkétszer győzött ellene.
A marosvásárhelyi szakvezető ismertette a válogatott menetrendjét, eszerint hazai pályán Azerbajdzsán ellen kezdenek, majd Kazahsztánnal idegenben játszanak, utána következik a hollandok elleni páros mérkőzés, végül az azeriek otthonában lépnek pályára, az utolsó mérkőzésen pedig itthon a kazahokat fogadják.
Kacsó Endre megjegyezte, természetesen a világbajnokságra való kijutás a céljuk, hiszen nem hiába jutottak el idáig. Korábban erre nagy esélye nem volt a válogatottnak, de most az átalakított és megfiatalított gárdával nagy lehetőség előtt állnak.
– nyilatkozta az esélyekről a szövetségi kapitány.
Hozzátette, amennyiben azzal a hozzáállással lépnek pályára, ahogyan játszottak a selejtező korábbi szakaszában a finnek ellen – amikor nem sok esélyt adtak nekik, de idegenben győzni tudtak, itthon pedig döntetlent játszottak velük –, akkor ismét sikeresek lehetnek.
Mint megtudtuk, a romániai válogatott augusztusban egy edzőtábor keretében kezdi meg a felkészülést a vb-selejtezőkre, amikor vélhetően csak a hazai bajnokságban játszó futsalosok lesznek a keretben, mivel a külföldön szereplő társaikat nem fogják elengedni a klubjaik, így ők a szeptember elején esedékes összetartáson csatlakoznak hozzájuk.
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!