„Remek alkalom volt ez a torna, hogy leteszteljük, hol is állunk. A látottak alapján elégedett vagyok a fiúk teljesítményével, persze meg akartuk nyerni a mérkőzéseket. A Déva elleni összecsapás igazi jó, kellő ritmusú találkozót hozott, apró dolgok döntöttek, hogy kikaptunk, de akár nyerhettünk is volna. Még játszunk egy hét múlva felkészülési találkozót a Kézdi SE-vel, utána pedig a dévai tornára vagyunk hivatalosak.
– fejtette ki a FK Székelyudvarhely edzője, Jakab Zoltán.
A hétvégén megrendezett I. FK Kupát a Dévai Autobergamo nyerte, őt követte az FK Székelyudvarhely, a Kézdi SE és a Marosvásárhelyi VSK. A torna legjobb játékosának Iszlai Richárdot (Déva) választották, a legjobb kapusnak pedig Andrei Grigorașt (FK), míg a legfiatalabb játékos a székelyudvarhelyi Boga Bence volt.
A teremlabdarúgó 1. Liga a tervek szerint szeptember első hétvégéjén rajtol el, hét csapattal.
Az együttesek az alapszakasz során háromszor játszanak egymás ellen, miután az első két helyezett egyenes ágon bejut a rájátszás elődöntőjébe. A 3. és a 6., valamint a 4. és az 5. helyen záró gárdák két győzelemig tartó negyeddöntőt játszanak, a győztesek jutnak az elődöntőbe, amely szintén az egyik fél két győzelméig tart. A döntőt pedig három diadalig rendezik.
Kacsó Endre, a Marosvásárhelyi VSK edzője elmondta, a vereségek ellenére jó mérkőzéseket játszottak az I. FK Kupán. „A felkészülés elején tartunk, de jó úton haladunk. Lényeges, hogy erős csapatokkal találkoztunk, ezáltal jobban fejlődnek a játékosok. A legnagyobb gond az volt, hogy különböző okok miatt több sportolónk hiányzott, velük biztosan jobb eredményt értünk volna el, főleg a Kézdi elleni meccsen. Sok helyzetet kihagytunk, de a fáradtság is meglátszott a játékosokon. Új teremlabdarúgók is bemutatkoztak a csapatban, akik megtapasztalták, hogy milyen ez a színvonal.”
Ami a következő szezont illeti, a tréner kifejtette, a legfontosabb szempont, hogy a csapattagok marosvásárhelyiek legyenek, mind az U19-es bajnokságban, mind a másodosztályban versenyképes együttest szeretnének alkotni.
A célkitűzés, hogy a 2. Ligában nyerjék meg csoportjukat az alapszakaszban, ezáltal pedig a rájátszásba jussanak, ahol ha esélyük lesz, akár az élvonalba jutásért is harcba szállhatnak.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!