A csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában rendezett mérkőzésen az első lehetőségek az FK előtt adódtak, a vezetést viszont az Autobergamo szerezte meg, a 2. perc végén Szőcs László passzolt fél méterről a hálóba. Nem sokkal később Szécsi került ziccerbe, de fölé lőtt, majd Balázsi nagy helyzetben a keresztlécet találta el.
A kihagyott lehetőségeket büntette Déva,
előbb Plugaru lőtt óriási gólt Sebestyén kapujába, majd Obadă használt ki egy védelmi hibát, lecsapott a labdára, a 9. perc végén már 3–0 volt Déva javára.
A folytatásban kevesebb komoly lehetőség alakult ki a kapuk előtt, főleg a mezőnyben harcoltak a felek. A játékrész végén Szécsi állt közel a szépítéshez, ám szabadrúgását bravúrral védte a dévai kapus. A szünet előtt ellentámadásból pedig a Grosu négyre növelte a dévai előnyt.
Lehozott kapusos taktikával folytatta az FK, Kedei vette fel a megkülönböztető mezt, a következő gólt azonban ismét Déva szerezte, Mimi Stoica fejezett be egy ellentámadást. Rögtön jött a szépítés, Kerestély adott nagyszerű passzt Balázsinak, aki öt méterről nem hibázott.
Felbátorodott az FK, Bálint Andor került főszerepbe, aki egy percen belül duplázott, a dévaiak pedig időt kértek.
Az udvarhelyiek lendületét ez nem vette el, a 28. percben Kedei kapufát lőtt, a kipattanóra jól érkezett Balázsi és egyre faragta a hátrányt. A dévaiak megrázták magukat, ismét Szőcs elé került a labda, aki közelről nem hibázott, így az utolsó tíz percnek 6–4-es Autobergamo-vezetésnél futottak neki a felek.
A következő találatot is az FK korábbi gólgyárosa szerezte, valamelyest lenyugtatva a kedélyeket. Az udvarhelyiek viszont nem adták fel, Kerestély is betalált, majd az utolsó perc kezdetén Bálint révén ismét egy gólra jött fel az FK.
A beszoruló Déva viszont több védelmi hibát nem vétett, az FK-nak pedig már nem volt esélye egyenlíteni, így óriási csatában 7–6-ra kikapott.
Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.
A jégkorong Erste Liga hivatalos oldalán megjelentek a rájátszás hivatalos időpontjai, a negyeddöntő március 10-én kezdődik. A Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sportklub már a legjobb nyolc között egymásnak feszül.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!