Szerdán este az alapszakasz hatodik helyén végzett Luceafărul Buzău vendége volt a Futsal Klub Székelyudvarhely, Jakab Zoltán tanítványai a szezon során háromszor is legyőzték házigazdájukat, így bizakodva várhatták az összecsapást.
Ez azonban egyáltalán nem úgy alakult, ahogy az udvarhelyiek elképzelték, hiszen a vezetést egy ellentámadás végén a hazaiak szerezték meg. Jött is a válasz, Miklós Tamás passzánál Bálint Andor volt a befejező ember, majd nem sokkal később fordított felállásban született meg a második udvarhelyi gól (1–2). Sokáig nem volt előnyben az FK, a lelkesen játszó Luceafărul hamar egyenlített. A hazaiak játéka sok gondot okozott az udvarhelyieknek, Andrei Grigorașnak többször dolga akadt, a szünet előtt két perccel elvégzett szabadrúgásnál már ő is verve volt.
Nem ingott meg az FK, és ismét gyorsan válaszolt, Tankó Levente egyenlített a szünet előtt (3–3).
A második félidő elején egymás után hagyta ki a ziccereit az FK, ez pedig megbosszulta magát, hiszen a bodzavásáriak életveszélyes ellentámadásokat vezettek, ezekből kettőt értékesítettek is (5–3). Jakab Zoltán vezetőedző lehozott kapusos taktikára váltott, ám így is nehezen sikerült feltörni a jól védekező és kontrázó Luceafărul védelmét, végül Kanyó Szilárd bombagólja hozta vissza az udvarhelyi reményeket.
A vérszemet kapó hazaiakat viszont ezen az estén semmi sem állította meg, egy szögletet követően ismét kétgólosra növelték előnyüket.
Habár Kanyó ismét egyre hozta vissza az FK-t, az utolsó percekben egyértelműen a hazaiaknak jött ki a lépés, kétszer is betaláltak az üresen maradt udvarhelyi kapuba és nagy meglepetésre 8–5-re megnyerték a negyeddöntő első mérkőzését.
„Amióta edzősködöm, 1997 óta, ez volt a legmegalázóbb vereségem, ez rendesen fájt. A meccs előtt még azt beszéltük, hogy kétszer meg kell verjük Galacot, és akkor bejutunk a döntőbe, most Buzăut kell kétszer legyőzzük, hogy egyáltalán elődöntősök legyünk. Nem állunk a legfényesebben, vannak sérültjeink. Vasárnapig a fejekben rendet kell raknunk. Ennél nehezebb meccseket már nyertünk meg otthon” – összegzett a meccset követően Jakab Zoltán.
Az FK így lépéskényszerben van, hiszen mindkét hazai mérkőzését meg kell nyerje, ha be akar jutni az elődöntőbe. Vasárnap 18 órakor rendezik a párharc második összecsapását.
A negyeddöntő másik ágán is meglepetés született, a Sportul Ciorăști 3–1-re verte a Temesvári CFR-t.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!