Veszélyesen kezdte a meccset az FK, és két és fél perc után meg is szerezte a vezetést, Miklós Tamás lekészítését követően Bálint Andor nagyon erős lövése tekeredett Toniță kapujába, hatalmas gól volt. Az előny mindössze 12 másodpercig tartott, ekkor a jobb oldali szögletponthoz közel szabadrúgáshoz jutott Galac, a kigurított labdát Pelé a hálóba lőtte. Nem sokkal később pedig hibázott az udvarhelyi védelem, a mélységi passzt kapott Crișan pedig hét méterről nem hibázott
– kevesebb mint egy perc alatt fordított a United.
A hazaiak átadták a kezdeményezést, ám ezzel nem tudott élni az FK, hiszen előbb Bálintnak, majd Kedei Barnának volt ziccere a kapussal szemben, aztán Tankó Levente bombája is elakadt a válogatott első számú kapusában. Galac sem tétlenkedett, akadt lehetőségük nekik is Farkas Róbert kapuja előtt. Az újabb gólra közel tíz percet kellett várni, ekkor a pragmatikus United egy ellentámadás végén kettőre növelte előnyét.
A masszív galaci védelmet nem tudta megbontani az FK, míg túloldalt Farkasnak kellett több ízben is játékba avatkoznia, így 3–1-es állásnál jött a szünet.
Térfélcserét követően hiába birtokolta többet a labdát, a United rögtön lecsapott a lehetőségre és Pelé révén tovább növelte a kölünbséget. A negyedik hazai gól fejben megtörte a vendég játékosokat. A 29. percben lehozott kapusos taktikára váltott az FK, ami rögtön visszafelé sült el, és Toniță révén 5–1-re módosult az állás, gyakorlatilag eldőlt a döntő első meccse.
A szépítés végül összejött, a megkülönböztető mezt viselő Miklós használt ki egy galaci védelmi hibát, hat és fél perccel a vége előtt három gól volt a hátrány. Ennél közelebb viszont nem tudott férkőzni Jakab Zoltán vezetőedző csapata, sőt Galac Pelé révén még egyet lőtt,
és magabiztosan húzta be az első meccset és összesítésben 1:0-ra vezet a három nyert mérkőzésig tartó párharcban.
A döntő második mérkőzését kedden 18 órától ugyancsak a galaci Dunărea sportcsarnokban rendezik. A bronzmérkőzés első összecsapását is kedden játsszák, 17 órától a Temesvári CFR a Dévai Autobergamót fogadja.
Két barátságos mérkőzéssel bemutatkozik a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi. A nemrég kinevezett szövetségi kapitány pénteken kihirdette első keretét, amelyben helyet kapott Hindrich Ottó kapus is.
Június 26-tól négycsapatos felkészülési tornán vesz részt Dunaszerdahelyen az FK Csíkszereda, ahol a DAC, a Topolya és a magyar bajnok Győri ETO FC is ellenfél lesz. A csapat két nyári edzőtábort tervez, a keretben is jelentős változások körvonalazódnak.
Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.
Gyergyószéki keresztaljához csatlakozva, gyalogosan érkezik a szombati csíksomlyói búcsúba Sulyok Tamás köztársasági elnök, akiről előre lehetett tudni, hogy idén is részt vesz a százezreket megmozgató székelyföldi eseményen.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!