Hirdetés

Az első meccslabdáját nem értékesítette az FK Székelyudvarhely

Küzdelmes, végig kiegyenlített csata folyt a pályán
Fotó: László Ildikó

Kétgólos előnyt adott le az FK Székelyudvarhely a teremlabdarúgó élvonal elődöntőjében. Drámai küzdelemben, a hosszabbításban a Dévai Autobergamo volt pontosabb.

Hétfőn délután a teremlabdarúgó 1. Liga elődöntőjének második felvonását rendezték a székelyudvarhelyi sportcsarnokban. A helyi Futsal Klub a Dévai Autobergamót látta vendégül. Lépéselőnyben volt a Jakab Zoltán által felkészített gárda, miután az első meccsen nyerni tudott a kupagyőztes otthonában (1–4). Arra készültek saját szurkolóik előtt, hogy egy újabb sikerrel bejussanak a fináléba.

Szép számú közönség, mintegy 800 néző előtt a Farkas – Kedei, Iszlai, Tankó, Balázsi kezdősorral indított a házigazda, mezőnyben a Miklós, Bálint, Sasse, Kanyó négyes volt a második soruk (játszott még Gălățeanu és Kerestély).

Hirdetés

Az első tíz percben a biztonságra fektetett nagy hangsúlyt mindkét együttes, nem is igazán alakult ki igazi gólszerzési lehetőség egyik kapu előtt sem. Távoli lövésekkel tette próbára a dévaiak fiatal kapusát az FK, két ízben is magabiztosan hárította Sasse és Kanyó löketét.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A 16. percben tört meg a jég, Iszlai kapott jó indítást, megpróbálta eltekerni a kimozduló hálóőr mellett, aki blokkolt, a kipattanó Bálinthoz került, a léc alá bombázta (1–0).

Gyorsan jött a második is, Kedei lódult meg a félpályáról, miután egy védő sem volt rajta tízről kilőtte a jobb alsót (2–0).

A kétgólos hátrány tudatában rögtön mezőnyjátékosra cserélte kapusát az Autobergamo. A pihenőig összehozták a szépítést, Fl. Matei csípett el egy kidobást, egy összjáték után pedig közelről az üres kapuba pattintotta (2–1).

Két nagy udvarhelyi kimaradt ziccerel indult a második játékrész, Bálint és Tankó hagyott ki óriási gólszerzési szituációt – mindketten a kapussal szemben mellé lőtték. Válaszként a vendégek az első lehetőségüket kihasználták,

ráadásul egy szöglet után Cojocaru a saját félköréről indulva rohant végig az egész játéktéren, a kapus mellett elgurítva kiegyenlített (2–2).

Még jobban felpörgött mindkét gárda, az udvarhelyiek irányították a meccset, dolgozták ki a helyzeteket, de a befejezésnél nem voltak pontosak. A 35. percben újból egy, a dévaiak térfelén eladott labdát követően Gavrilă egyedül vezethette rá a játékszert a kapura, megszerezte zsinórban a harmadik Autobergamo találatot, egyben a tavalyi ezüstérmes megfordította az állást (2–3).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A végjátékban kockáztatnia kellett a FK-nak, a 38. percben Iszlai öltötte magára a megkülönböztető mezt – azaz, kapus nélkül támadtak.

Rögtön meghozta ez a gyümölcsét, épp Iszlai pöckölte be közelről. Ismét egyenlő, 3–3 volt az állás.

Egy-egy nagy lehetőség még maradt a dudaszóig, gól viszont nem született, így kétszer ötperces hosszabbítás következett.

A ráadás szünete előtt előbb kigyűlt a vendégek csapathibája, majd újból a dévaiak kerültek előnybe az eredményjelzőn. Dos Santos maradt egyedül a jobb szélen, megtolta a labdát, kilőtte a bal hosszút (3–4).

A második félidőben újból mezőnyjátékosra cserélte kapusát az FK. Ezúttal nem jött be, egy rossz átadás után a vendégek lezárták a meccset.

A 4–5-ös végeredményt 9 másodperccel a lefújás előtt Bálint állította be, de már nem volt idő újabb gólra.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Nagy lehetőséget szalasztott el az FK Székelyudvarhely, nem zárta le ezt a párharcot, pedig megvolt rá a lehetősége – ordító helyzetek sokaságát hagyta ki, nem tudta értékesíteni. Ezt pedig alaposan megtorolta a Dévai Autobergamo, összesítésben kiegyenlített.

Még nincs vége, a mindent eldöntő, harmadik elődöntőbeli találkozót kedden 17 órától játsszák szintén a székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban.

Teremlabdarúgó 1. Liga, rájátszás, elődöntő, 2. meccs:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Dévai Autobergamo 4–5 (2–1, 3–3, 3–4) – hosszabbítás után.
Gólszerzők: Bálint Andor (16., 50.), Kedei Barna (17.), Iszlai Richár (38.), illetve Florin Matei (20.), Iulian Cojocaru (23., 49.), Seergiu Gavrilă (38.), Bernardo Dos Santos (45.).
Összesítésben 1–1 az egyik fél két győzelméig tartó párharcban.
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Ez is érdekelheti

A futsalcímvédő már a döntőben, várja az ellenfelét

Matematikailag elérte, hogy idén is a fináléban szerepeljen az ötszörös futsalbajnok. A Sepsi-SIC-nek a legnagyobb az esélye, hogy idén az aranyéremért küzdjön meg.

Sok helyzetet kihagyott, azért megnyerte a meccset a VSK Székelyudvarhely

A pihenőt követően fordította meg az állást a VSK Székelyudvarhely a Luceafărul Buzău ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alsóházában. Belefért, hogy kihasználatlanul maradt négy kisbüntető is.

Drámai végjáték, az utolsó másodpercekben lett döntetlen a székely futsalrangadó

Pazar mérkőzést játszott egymással a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában. Másfél perccel a vége előtt még két góllal vezetett a házigazda, mégis döntetlen lett a vége.

Csoportelsőként jutott a rájátszásba a Kereszthegy, brassói ellenféllel kezd

Nagyszerű teljesítménye után csoportelsőként jutott a rájátszásba a teremlabdarúgó 2. Ligában a Gyergyóremetei Kereszthegy csapata, amely a negyeddöntőben a Brassói Kids Tâmpa ellen kezdi meg a küzdelmet.

Sorsoltak a Román Kupában, a fináléban jöhet össze a székely rangadó

Kialakult a teremlabdarúgó Román Kupa 2025–2026-os kiírásának elődöntős párosítása. A Final Four-t Székelyudvarhelyen rendezik, ahol a címvédő is pályára lép.

Megszorongatni sem tudta a futsalbajnokot a Marosvásárhelyi VSK

Gyorsan előnybe került, majd érvényesítette a papírformát a Galaci Unted a teremlabdarúgó élvonal play-offjában. Ezzel nagyrészt elszálltak a Marosvásárhelyi VSK döntőbeli álmai.

Visszavágott az Autobergamo, megszakadt a Sepsi-SIC veretlensége

Revansot vett a nemrég elszenvedett vereségért a Dévai Autobergamo a Sepsi-SIC ellen, amely vasárnap este egy gólszegény mérkőzésen múlta felül a háromszéki együttest. A zöld-fehérek ezzel elveszítették veretlenségüket a felsőházi rájátszásban.

A két hazai gólra kilenccel válaszolt a VSK Udvarhely

Gólzáporos mérkőzésen, fölényes játékkal győzött a VSK Székelyudvarhely a Mausoleul Mărășești otthonában, és továbbra is versenyben maradt a teremlabdarúgó 1. Liga alsóházának megnyeréséért.

Kanyó mesterhármasával továbbra is hibátlan a Sepsi-SIC

Újabb kemény meccs várt a Sepsi-SIC együttesére a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 3. fordulójában, a Dévai Autobergamo látogatott a Sepsi Arénába. A zöld-fehéreknek ezúttal sem volt könnyű dolguk, de végül otthon tartották a három pontot.

Többször faragott hátrányából a címvédő ellen a marosvásárhelyi futsalcsapat

A második kiszállását is elveszítette a Marosvásárhelyi VSK a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában: a kedd esti összecsapáson nagy hátrányba került és csak szépíteni tudott, végül 5–3-ra alulmaradt a bajnoki címvédő Galaci United otthonában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!