A szombattól hétfőig tartó futsal 1. Liga második tornájáról egy győzelmet és egy vereséget könyvelt el a házigazda, ennek megfelelően az FK Székelyudvarhely edzője, Jakab Zoltán csak részben elégedett a teljesítménnyel.
Két, merőben más erőt képviselő gárdával mérkőztek meg: a bajnokesélyes Csíkszeredai Imperial Wet 7–0-ra verte őket, míg a Kolozsvári Clujanát 7–5-re múlták felül.
„A csíkiakkal szemben beigazolódott, hogy nem elég a lelkesedés, szükséges a tapasztalat is ebben a sportágban. Tizennégy percig méltó ellenfele voltunk a bajnokaspiránsnak. Megvoltak a gólszerzési lehetőségeink, nem éltünk vele, akkor talán szorosabb vereséget könyvelhettünk volna el. Összességében nem volt ekkora a különbség, mint amit a végeredmény mutat” – fejtette ki Jakab Zoltán.
A szakember hozzátette,
eddigi futsalos pályafutása alatt nem emlékszik olyan mérkőzésre, amelyen az a csapat, amelyet vezetett, ne jegyzett volna legalább egy találatot.
A Kolozsvári Clujana elleni találkozó második félidejének elején 6–0-ra vezetett együttese, a vége viszont szoros lett. „Jól használtuk ki az első játékrészben a gólszerzési szituációinkat. A másodikban rosszul kezeltük az előnyünket, de az nem forgott veszélyben, hogy a pontokat ne szerezzük meg. Kár, hogy a Dunărea Călărași elleni összecsapás elmaradt, úgy három győzelemmel, három vereséggel állnánk a tabellán” – tette hozzá.
A tréner az ellenfelek játékerejét látva reálisnak tartja, hogy
az FK Székelyudvarhely az alapszakasz végén ott legyen a legjobb négy között, azaz a rájátszás felsőházában, ahová még a Csíkszeredai Imperial Wet, a Galaci United és a Dévai Autobergamo csapatát várja.
A Csíkszeredai Imperial Wet is két mérkőzést játszott le az udvarhelyi tornán – elmaradt a Dunărea Călărași elleni párharcuk, az ellenfél több játékosánál vírusfertőzést állapítottak meg –, mindkettőt megnyerte, így százszázalékos a mutatója.
A következő teremtornát a tervek szerint november végén Kézdivásárhelyen rendezik.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!