A székelyudvarhelyi városi sportcsarnokban rendezik a bajnokság második teremtornáját, az FK szombaton délután a Hargita megyei rangadón 7–0-s vereséget szenvedett az Imperial Wettől, míg a kolozsváriak szoros meccsen maradtak alul 5–2-re a Dévai Autobergamóval szemben.
Az FK játékosain nem látszott az egy nappal korábban elszenvedett vereség, a fiúk uralták a pályát és a labdát, a kolozsváriak csak pillanatokig tudtak támadásokat építeni. A gólcsend a 3. perc végén tört meg, Kedei lövésébe ért bele rosszul Iancu és a labda a hálóba csorgott.
A következő hazai találatban is a válogatottba frissen behívott Kedei volt a főszereplő, egy általa elindított ellentámadás végén mesterien passzolt Szécsi elé, akinek nem volt gond az üres kapuba juttatnia a labdát.
A Clujana nem találta a fogást a hazaiakon, pontatlanul lőttek a játékosai, a 11. percben pedig jött egy újabb védelmi hiba, ezt pedig Balázsi használta ki. Úgy tűnt,
hogy a 16. percben eldőlt a mérkőzés, hiszen Szécsi duplázott gyorsan, előbb 9 méterről lőtt laposan a bal alsóba, majd közelről pöccintett a hálóba, beállítva a félidei eredményt: 5–0 az FK javára.
A térfélcsere után sem találta az utat a Clujana az FK kapujába, Kerestély pedig tovább növelte a hazaiak előnyét, a 23. percben 6–0 állt az eredményjelzőn. Ezután meglepő rövidzárlat következett az FK játékában, a 25. percben összejött a szépítés a kolozsváriaknak, majd két gyors góllal háromra olvasztotta hátrányát a Clujana.
A kedélyeket Szécsi nyugtatta le, a 33. percben tökéletesen elvégzett szabadrúgása a sorfal és a kapus jobb lába mellett talált utat a hálóba.
Nem sokkal később a kolozsváriak is pontrúgásból szépítettek,
majd több nagy ziccert kihagyva a 38. percben ismét betaláltak, így két gól maradt az FK tetemes előnyéből.
A középkezdést követően nagybüntetőhöz jutott a házigazda, ezt Szécsi a felső kapufára bombázta. A folytatásban több komoly helyzet nem alakult ki, az eredmény többet nem változott.
Az FK kisebb nehézségek árán, de végül behúzta a győzelmet és az ötödik helyről várja a következő tornát, amit a szövetség honlapja szerint november 21–23. között fognak megrendezni.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!