Hirdetés

A győztes találatért hajtott az FK Udvarhely, ellenfele vitte be a kegyelemdöfést

Temesvár elvitte a pontokat Székelyudvarhelyről
Fotó: László Ildikó

Mindent vagy semmit mottójú bajnoki meccset játszott az FK Székelyudvarhely. A Temesvári CFR elleni diadallal nagy lépést tett volna előre, míg egy vereséggel óriási hátrányba kerülhetett a futsal élvonal alapszakaszában.

2024. február 13., 19:56

Kedden délután a tavalyi ezüstérmes, az FK Székelyudvarhely a Temesvári CFR-t látta vendégül a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának tizenhatodik fordulójában. Utóbbi a rangsorban a második helyet foglalta el, hat pont választotta el a két klubot a kezdő sípszó előtt.

Azaz, roppant fontos összecsapás volt ez, főként a rájátszásra nézve.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Hirdetés

A házigazdák kezdője a Farkas – Boga, Miklós, Iszlai, Hadnagy volt, mezőnyben a Tankó, Bálint, Balázsi, Kanyó négyes volt a második sor (játszott még: Küsmödi, Kedei és Péter). Energikusan indított mindkét fél, megpróbálta a másikra erőltetni akaratát – azaz, irányítani a játékot. Ez a találkozó elején többnyire a volt román szövetségi kapitány, a Robert Lupu által felkészített gárdának jött össze. Egy távoli lövésük utat is talált a hálóba, a 4. percben előnyhöz jutottak.

Idegesebbnek tűnt a házigazda – rajtuk nagyobb volt a nyomás, eredménykényszerben voltak –, nagyon könnyen, gyorsan összegyűjtöttek négy szabálytalanságot a 10. percig. Ráadásul igazi nagy gólszerzési lehetőséget nem is alakítottak ki.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A játékrész második felében is veszélyesebb volt a temesvári alakulat, Farkas bravúrja kellett egy ziccernél, hogy ne legyen kettő közte.

A 15. percben gyűlt ki az FK csapathibája, kicsivel rá viszont jött az egyenlítés,

Hadnagy tartotta meg a labdát a félkörnél, Tankónak készítette le, aki remek ütemben, pontosan lőtte ki a jobb alsót, kialakítva a félidőbeli eredményt (1–1).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A bánságiak kapufájával, ordító helyzetével indult a második játékrész. Válaszképp érkezett Tankó bombája, ez az oldalsó kapufáról kifelé pattant.

A félidő derekán kényszercserét kellett végrehajtania a vendégeknek, a 46 éves Vlad Iancunak – aki sokszoros román válogatott – kellett kicsit beállnia védenie. Társát ápolták a kispadon, de aztán vissza tudott állni.

A 34. percben szép kényszerítőzés után Küsmödi ugratta Hadnagyot, a kapus mellett elhúzta, de már nem volt elég hely, hogy az üres kapuba begurítsa. A továbbra is nyílt meccsen Farkasnak kellett újabb két védést bemutatnia.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A végjátékra kigyűlt a temesváriak csapathibája, ezért azt a taktikát választották, hogy kitámadtak, így többnyire náluk volt a játékszer. Egy perccel a dudaszó előtt kérte ki idejét Jakab Zoltán, meghúzta a kapus nélküli játékot. Nem jött be, egy ellentámadásból, amikor még 24 másodperc volt hátra, Wellington da Silva maradt egyedül, közelről bepöccintette (1–2).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Még egy kapura lövése volt az FK-nak, de ezt hatástalanította a hálóőr. Nem szolgáltak rá a vereségre, talán a döntetlen igazságosabb lett volna a nagyon kiélezett rangadón.

Ezzel a vereségével mindhárom lehetséges felsőházi rájátszásbeli ellenlábasával szemben hátrányba kerülhet, a Dévai VSK is megnyerte találkozóját a Marosvásárhelyi VSK ellen, így nagyon nehéz dolga lesz a székelyudvarhelyieknek a play-off-ban.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 16. forduló:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Temesvári CFR 1–2 (1–1).
Gólszerzők: Tankó Levente (17.), illetve Gustavo da Silva (4.), Wellington da Silva (40.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, 16. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
16
15
1
0
124-28
46
2
Temesvári CFR Temesvári CFR
16
13
1
2
94-26
40
3
Dévai CSM Dévai CSM
16
10
3
3
85-33
33
4
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
16
10
1
5
96-50
31
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
16
9
1
6
86-56
28
6
Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti
16
6
1
9
76-76
19
7
Luceafărul Buzău Luceafărul
16
5
0
11
74-113
15
8
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
16
3
0
13
45-79
9
9
Dévai West Dévai West
16
3
0
13
54-129
9
10
Simándi Sólymok Simándi Sólymok
16
2
0
14
50-194
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Ez is érdekelheti

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Történelmi sikerre készül a Sepsi-SIC, trófeával indítaná az új idényt

Rögtön komoly téttel kezdődik a 2026–2027-es teremlabdarúgó-idény a Sepsi-SIC számára. Mánya Szabolcs együttese a Galaci United ellen hódíthatja el története első trófeáját, a háromszékiek bizakodva várják a Szuperkupa-meccset.

Szorosra sikeredett a vásárhelyi és az udvarhelyi futsalosok felkészülési meccse

Két barátságos mérkőzést játszik egymás ellen ezen a héten az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság új idényére hangoló Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyelyudvarhely. Az első találkozót kedden szoros küzdelemben az udvarhelyiek nyerték idegenben.

Székelyudvarhelyen rendezik a futsal Szuperkupa-döntőt

A városi sportcsarnok ad otthont az idei futsal Szuperkupa-mérkőzésnek. A találkozón a bajnoki címvédő és kupagyőztes Galaci United az ezüstérmes Sepsi-SIC ellen lép pályára.

Hasznos tapasztalatokkal hangolt a szezonra a Sepsi-SIC

Két felkészülési mérkőzést játszott hazai pályán a Sepsi-SIC futsalcsapata a moldáv bajnok FC Clic Media Chișinău ellen. A háromszékiek mindkét találkozót elveszítették, de így is fontos tapasztalatot gyűjtöttek az új idény rajtja előtt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!