A pontvadászat a héten rajtolt, az FK pénteken 18.30-tól a Kolozsvári Clujana csapatát fogadja a városi sportcsarnokban. Az idei lesz a negyedik szezonja a csapatnak, az elmúlt három kiírásból egyet megnyert, egyszer pedig a második helyen zárt.
A fiatalokat a felnőtt csapat két játékosa, Szőcs László és Biró Attila fogja irányítani a kispadról.
Mivel a keret átalakult – a tavalyi együttesből többen „kiöregedtek”, csak páran maradtak –, így elsősorban nem az eredményesség, azaz a döntő tornára való kijutás a legfőbb cél, hanem hogy az új játékosok minél gyorsabban elsajátítsák a sportág alapjait – jelent meg a hír a klub hivatalos oldalán.
Az FK idén is a 4-es szériában szerepel, ellenfelei, akárcsak tavaly, a Kolozsvári Clujana, a Segesvári Pro Tineret és a Marosvásárhelyi City`us lesznek. A versenykiírás szerint a hat csoportelső egyenes ágon bejut az országos döntőbe, míg a második helyezetteknek még egy kört rendeznek, ahonnan kettő kerül be a legjobb nyolc közé. Továbbá idén is megszervezik az U19-es Román Kupát.
A Csíkszeredai Imperial Wet is indít ifjúsági csapatot, a 3-as szériában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal, a Kézdivásárhelyi KSE és a brassói Blue Angel Cristian lesznek az ellenfelei. A csíkiak csütörtökön már pályára lépnek. Az első fordulóban Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Csíkszeredai Imperial Wet (18 óra) és Kézdivásárhelyi SE–Brassói Blue Angel (20 óra) találkozókat rendeznek.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!