Hirdetés

Nyertek, és a harmadik helyen végeztek

Udvarhelyen 8–3-ra, Kézdivásárhelyen pedig 8–2-re nyert az FK. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. március 25., 20:49

Harmadikként zárta a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszát a Futsal Klub Székelyudvarhely, az utolsó fordulóban a sereghajtó Kézdivásárhelyi KSE otthonában nyert.

2017. március 25., 20:49

Alig húsz másodpercet kellett várni a szombati meccs első góljára, a vendégek szerezték meg a vezetést: az FK edzője által pályára küldött Grigoraș – Mánya, Szécsi, Biró, Szőcs László kezdősorból utóbbi talált be. A következő gólt is az udvarhelyiek lőtték, Kedei Barna révén, de nem sokkal később szépítettek a háromszékiek.

A második félidő közepén született újabb gól, Mánya növelte kettőre az FK előnyét, majd Biró és Miklós is bevette a kézdivásárhelyiek kapuját (1–5). A 35. percben egyet faragott hátrányából a KSE, azonban a végén még hármat kapott, és 8–2-re nyert a Küküllő-menti együttes, melynél minden játékos lehetőséghez jutott, és a fiatalabbak is bizonyíthattak.

Hirdetés

Vereségével a Kézdi SE idén az utolsó helyen végzett a ranglistán.

Mindössze négy pontot gyűjtött a csapat a pontvadászat során: januárban 3–3-as döntetlent játszott a Kolozsvári Clujanával, februárban 4–2-re nyert a megyei rivális, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal otthonában.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Győzelmével a Futsal Klub Székelyudvarhely a harmadikként zárta az alapszakaszt, így a rájátszásban a Marosvásárhelyi City’us lesz a negyeddöntős ellenfele. Hétfőn este tudjuk meg, hogy miként alakul a többi párharc, ugyanis a Galaci United a Marosvásárhelyi City’us otthonában harcolhatja ki a listavezető pozíciót.

„Ezen a mérkőzésen az volt a célunk, hogy ne sérüljön le senki, a rájátszásra mindenki bevethető legyen. Sok gólhelyzetet kialakítottunk, de rengeteget ki is hagytunk. A fiatalok is játéklehetőséget kaptak” – közölte a találkozó után Jakab Zoltán, az FK edzője. Megtudtuk, hogy április közepén kezdődik a rájátszás, Marosvásárhelyen játsszák első meccsüket az udvarhelyiek.

A harmadik helyen zártunk, ami már szép eredménynek számít. Három hetünk van felkészülni a rájátszásra, és megpróbálunk minél jobb eredményt elérni.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 22., utolsó forduló:
Kézdivásárhelyi KSE–Futsal Klub Székelyudvarhely 2–8 (1–2),
az udvarhelyiek gólszerzői: Szőcs László (1.), Kedei (8.), Mánya (29.), Biró (31.), Miklós (32.), Gálfi (38.), Hadnagy (39., 40.).

További mérkőzések:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal–Dévai Autobergamo (vasárnap, 16), Temesvári Informatica–Resicabányai Muncitorul (vasárnap, 18), Jászvásári CSM Poli–Dunărea Călărași (hétfő, 16), Marosvásárhelyi City'us–Galaci United (hétfő, 18.30); a Kolozsvári Clujana szabadnapos.

Ranglista:
1. Galaci United 47 pont (19 meccs)
2. Dévai Autobergamo 46 (19)
3. FK Székelyudvarhely 45 (20)
4. Temesvári Informatica 40 (19)
5. Dunărea Călărași 36 (19)
6. Marosvásárhelyi City’us 30 (19)
7. Jászvásári Poli CSM 26 (19)
8. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 13 (19/58–101-es gólkülönbség)
9. Resicabányai Muncitorul 13 (19/39–115)
10. Kolozsvári Clujana 7 (20)
11. Kézdivásárhelyi KSE 4 (20)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!