Az idei teremlabdarúgó-bajnokság eddigi legfontosabb párharcát játszotta szerdán délután az FK Székelyudvarhely. A Jakab Zoltán által irányított együttes a tavalyi ezüstérmeshez, a Galaci Unitedhoz utazott.
A rájátszás harmadik fordulójának találkozóján az udvarhelyiek mindenképp ponttal kellett hazatérjenek, hogy megmaradjanak a döntős álmok.
Jól is indult a rangadó. Egy hazai kapufát követően Mánya szerzett labdát a félpályánál, Birót hozta helyzetbe, aki hatról rászúrta, a hálóőr kiütötte, de épp Szőcs lábához pattant a játékszer, aki a félkörről az üresen hagyott kapuba passzolt (0–1).
A hálóőrök pillanatai következtek, Grigoraș feje felet próbálták meg átívelni a labdát, remek reflexmozdulattal ütötte el. Túloldalt a brazil hálóőr, Wellington Szécsi előtt tisztázott az utolsó pillanatban. A kezdeti nagy iramból a félidő derekánál visszavettek a felek, inkább a United építkezett, az FK a védekezésre összpontosított, ahonnan pár ellentámadást indított.
A pihenő előtt megvolt a lehetőség, hogy növelje az előnyt a vendégcsapat, egy kontra után Szőcs passzolt remekül Birónak, aki a ziccert a kapusba bombázta. A gyors gólt követően okosan játszott az első felvonásban az udvarhelyi gárda, így a szünetben 0–1 állt az eredményjelzőn.
Ahogy arra számítani lehetett, a második felvonásban Galac még nagyobb lendülettel támadta az FK kapuját. Csakhogy a fiúk jól állták a sarat, amikor már mindenki verve volt, rendre a helyén volt a kapus, Andrei Grigoraș nagyszerű napot fogott ki.
A 29. percben szögletből Mánya Szőcs elé tálalt, aki tíz méterről, kapásból a bal sarokba vágta (0–2).
Ugyancsak egy állított helyzetből szépített a házigazda: oldalberúgást követően Cireșre nem figyelt senki, aki közelről szépített (1–2).
A találatot követően húsz másodpercen belül kétszer villant a piros lap, mindkettő United-játékos előtt: előbb Lașcu kapta meg a második figyelmeztetését színészkedésért, majd a kapus Wellington is a kiállítás sorsára jutott, miután a félkörön kívül kézzel ért labdába.
A kettős emberelőnyt maximálisan kihasználta az FK: Mánya, majd Biró vette be a kaput, így a 35. percben 1–4-re módosult az állás.
A végjátékban mezőnyjátékosra cserélte kapusát a galaci együttes. A nagy rohamból a hazaiak jöttek ki jobban: egy beadás Szécsi sarkán változtatott irányt, így a hálóőrt is megzavarva jutott át a gólvonalon, majd egy távoli lövés szintén egy udvarhelyi védő lábán pattant meg, úgy vágódott a hálóba.
Harminchét másodperccel a lefújás előtt egy szögletet követőn Cojoc távolról, tizenöt méterről bombázta rá, a takarásban lévő Grigoraș tehetetlen volt.
4–4 lett a végeredmény, úgy, hogy az FK Székelyudvarhely már a zsebben érezhette a három pontot. Azaz, fél lábbal már a döntőbe léphetett volna a csapat.
Az egállal, az egy ponttal továbbra is lépéselőnyben maradt a Galaci United, nagy valószínűséggel minden az utolsó fordulóban dől el, amikor a Duna-partiak Udvarhelyre látogatnak.
A play-off csoportkörének felét letudta a mezőny, jön a visszavágó, a soron következő játéknapon a Futsal Klub szabadnapos lesz.
Teremlabdarúgás, 1. Liga, rájátszás, 2-es csoport, 3. forduló:
Galaci United–FK Székelyudvarhely 4–4 (0–1),
gólszerzők: Octavian Cireș (32.), Szécsi Barna (37., öngól), Covaci Bodgan (39.), Viorel Cojoc (40.), illetve Szőcs László (3., 29.), Mánya Szabolcs (34.), Biró Attila (35.).
FK: Grigoraș – Mánya, Szőcs, Szécsi, Biró. Játszott még: Csala, Máté, Kedei, Hadnagy, Kanyó.
A csoport állása:
1. Galaci United 7 pont
2. FK Székelyudvarhely 5
3. Dunărea Călărași 0
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!