A román válogatott két meccset – és így négy pontot – zöld asztalnál bukott el a hollandokkal szemben, mivel három légiósa (André Sasse, Sávio Valadares és Felipe Oliveira) nem felelt meg a FIFA honosítási előírásainak.
Így megváltozott a válogatott keretének összetétele, az FK Székelyudvarhelyhez négy behívó érkezett, Iszlai Richárd és Kanyó Szilárd rögtön a kezdőben találta magát, míg Bálint Andor csereként lépett pályára, míg Hadnagy István, aki a hazai, 3–1-es győztes meccsen betalált, nem lett nevezve a meccsre, mivel sárga lapos eltiltását töltötte. Ugyancsak a kezdő ötös tagja volt Mánya Szabolcs, a Sepsi-SIC edzőjátékosa.
Kiegyenlített csata zajlott Bakuban, mindkét oldalon voltak helyzetek, hol az egyik, hol a másik fél uralta a játékot.
Az első félidő hajrájában vendégek játszottak jobban, ám a hazaiak szerezték a gólokat, az ugyancsak honosított Vilela fordult le kétszer is Mányáról és lőtt a kapuba.
A szünetet követően viszonylag hamar jött a szépítés, Nastai robogott el a jobb szélen és lőtt erőből a hálóba. A gólt követően pedig lehozott kapusos taktikára váltott Kacsó Endre – Bálint vette magára a megkülönböztető mezt –, ez azonban visszafelé sült el, Mánya labdavesztését Vilela használta ki és 3–1-re módosította az eredményt. Érdekesség, hogy a meccsen mesterhármast szerzett brazil beállós csak a 2017–18-as szezonban játszott Azerbajdzsánban, azután a spanyoloknál, az oroszoknál és a kazahoknál is játszott, jelenleg az Anderlecht játékosa.
Visszatérve a meccsre, a román válogatott továbbra is kockáztatott, és ez már kifizetődött, hiszen a játékrész közepén Araujótól kapott jó passzt Bálint és hat méterről a bal alsóba lőtt. Ezután is öt a négy ellen támadott Románia, ám ismét labdát vesztett, Iszlai pedig szabálytalanul állította meg Vilelát, hogy az üres kapuba lőjjön – villant a piros lap, a lengyel Damian Grabowski játékvezető kiállította az FK Székelyudvarhely játékosát.
A feszültség egyre nőtt a pályán, és kisebb meglepetésre az emberhátrányban játszó vendégek lőtték a következő gólt, kigyűlt a hazaiak hibája, Araujo pedig értékesítette a kisbüntetőt.
Sokáig nem volt egyenlő, hiszen 20 másodperccel később Mikajilov visszaszerezte az előnyt – kihasználva az emberelőnyt.
Az őrült játék pedig folytatódott, Nemițanu hibáját követően Shojaei ívelt az üresen maradt román kapuba, ám fél perc múlva Bálint válaszolt, majd egy kiválóan kiépített támadás végén Kanyó passzolt Nemițanunak, aki javította hibáját és 5–5-re módosította az eredményt.
Az utolsó percben mindkét félnek volt lehetősége maga javára dönteni a meccset, ez viszont nem történt meg. A döntetlen azt jelenti, hogy az utolsó fordulóban dől el, hogy ki végez a csoportgyőztes Kazahsztán mögött – Hollandiát csütörtökön 2–0-ra verték – és elcsípi-e a pótselejtezőt érő második helyet.
Szerdán 19 órától rendezik a Románia–Kazahsztán mérkőzést, a Hollandia–Azerbajdzsán meccs 19.30-kor kezdődik
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!