Hirdetés

Nem ez az FK Udvarhely igazi arca, elcsúszott az újoncnál

Sokba kerülhetnek az elhullajtott pontok
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. november 08., 20:09

Nagyon gyenge játékkal rukkolt elő a Futsal Klub Székelyudvarhely az újoncnak számító Temesvári CFR otthonában. Ezt ki is használta a házigazda, a székelyföldiek bánhatják a kisiklást.

2021. november 08., 20:09

Listavezetőként vágott neki a teremlabdarúgó 1. Liga kilencedik fordulójának az FK Székelyudvarhely. Miután a Galac–Déva rangadót elnapolták, így a hétfő késő délutáni összecsapás kimenetelétől függetlenül biztosan az első helyről is várta a folytatást. A Temesvári CFR elleni összecsapáson mégis fontos volt a győzelem megszerzése számukra, hogy a másik két élmezőnybeli gárdával tartani tudják a lépést.

Hirdetés

A Jakab Zoltán által irányított vendégek a Grigoraș – Szécsi, Kedei, Bálint, Balázsi kezdőcsapattal indítottak, a találkozó folyamán pályára lépett még Kanyó, Tankó, Miklós, Kerestély, Gálfi és Vékás.

Kiegyensúlyozott volt az első tíz perc, valamivel több helyzetet alakított ki a székelyföldi gárda, de jobbára mezőnyben adogattak a felek. Nem kockáztatott egyik csapat sem, ahogy a ritmus sem volt öldöklő – egymás hibájára vártak. Az első felvonásban egyik kapunál sem voltak ordító gólhelyzetek, már nagyon úgy tűnt, nem is születik találat.

Aztán a 20. percben kétszer is kapitulált az FK, húsz másodperc leforgása alatt a bánságiak ellentámadásokat értékesítettek (2–0).

Alighogy megkezdődött a második játékrész megrúgta a harmadikot is a CFR, a védelem lánchibáját követően közelről pöccintette be Plopeanu (3–0).

•  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Fotó: Erdély Bálint Előd

Képtelen volt az újításra az FK Székelyudvarhely, pedig a a 30. percben nagy lehetőséghez jutott: megkapta második figyelmeztetését a harmadik gól szerzője, így két minutumig emberelőnyben támadhattak. Ekkor sem sikerült megzörgetniük a hálót.

A kapus mezőnyjátékosra cserélésével is megpróbálkozott Jakab Zoltán, már a 33. perctől bevetette ezt a taktikai elemet is. Ez is balul sült el, az üres kapuba passzolt Lupu, így nem csökkent, hanem nőtt a különbség (4–0).

Balázsi kapufáját követően Bálint is a felső lécet találta el, csakhogy az ő lökete a hálóban kötött ki: a 37. minutumban szerezte az első gólját az FK.

A pontszerzés reményét Fernandez gyorsan eloszlatta, védhetetlenül lőtt a vészkapussal maradt udvarhelyiek kapujába.

Megérdemelten nyert a Temesvári CFR, ezzel pedig megnehezítette saját dolgát az udvarhelyi alakulat, hogy az alapszakasz legvégén az első két hely valamelyikén végezzen, így egyenes ágon bejusson a rájátszás elődöntőjébe.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 9. forduló:

Temesvári CFR–Futsal Klub Székelyudvarhely 5–1 (2–0).
Gólszerzők: 
Fernandez (20., 38.), Vârlan (20.), Plopeanu (21.), Lupu (35.), illetve Bálint Andor (37.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2021–2022, alapszakasz, 9. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2021–2022, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
8
6
0
2
44-25
18
2
Galaci United Galac
8
5
1
2
48-17
16
3
Dévai Autobergamo Déva
7
5
1
1
41-20
16
4
Temesvári CFR Temesvári CFR
8
5
0
3
41-20
15
5
Luceafărul Buzău Luceafărul
7
2
0
5
24-31
6
6
Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști
8
2
0
6
30-42
6
7
Kolozsvári Clujana Clujana
8
1
0
7
13-86
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Székelyhon

„Óriási csattanás volt” – így emlékszik vissza a kedd esti balesetre a csíkszeredai családfő

Lassan kezd visszaállni a rend a csíkszeredai Fürdő utcában, ahol kedden este egy ittas, jogosítvány nélküli sofőr autója csapódott egy családi házba. Az ablakot már sikerült helyreállítani, a fal sérült részét azonban még ki kell bontani.

`
Krónika

Meddig használható még a régi személyi?

Sok román állampolgár még mindig az 1997-es mintára kiállított személyi igazolványt használja, azonban ezt fokozatosan kivonják a forgalomból, amint az új elektronikus és egyszerű személyi igazolványok országszerte elérhetővé válnak.

Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Ez is érdekelheti

Legyőzte a moldáv futsalbajnokot a VSK Székelyudvarhely

Két felkészülési mérkőzést játszott a hétvégén a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata a moldáv bajnok Click Media Kisinyov ellen. Jakab Zoltán együttese mindkét találkozón győzni tudott.

Egyetlen székelyföldi résztvevő lesz a futsal 2. Ligában

Bővül a romániai futsal másodosztály mezőnye: míg az előző idényben nyolc, a 2026–2027-es szezonban már tíz együttes szerepel a 2. Ligában. A székelyföldi klubok közül ezúttal a Gyergyóremetei Kereszthegy lesz érdekelt a pontvadászatban.

Megkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely, erős kerettel hangolnak a futsalbajnokságra

Megtartotta első edzését a 2026–2027-es idényre készülő VSK Székelyudvarhely futsalcsapata. A nyári átigazolási időszakban jelentősen megerősített kerettel vágtak neki a munkának, az új szezonban már a bajnoki címért is harcban szeretnének lenni.

A Marosvásárhelyi VSK is profitálhat a futsalbajnokságban kialakult helyzetből

Jelentősen átalakulhat a román teremlabdarúgó 1. Liga erősorrendje a 2026–2027-es idényben. A Dévai Autobergamo visszalépése és a Galaci United meggyengülése új helyzetet teremtett, amelyből a Marosvásárhelyi VSK is profitálhat.

Nem indul a bajnokságban a Dévai Autobergamo

A romániai teremlabdarúgás egyik meghatározó csapata, a sokszoros bajnok Dévai Autobergamo hivatalosan is bejelentette, hogy nem nevez a 2026–2027-es élvonalbeli idényre.

Megtartotta alapembereit a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata

A következő idényben is együtt marad a marosvásárhelyi futsalcsapat magja. A klub több alapemberrel hosszabbított, a folytonosságra helyezi a hangsúlyt.

A szakadék szélén a romániai futsalbajnok

Komoly pénzügyi válságban van a romániai teremlabdarúgó-bajnokság címvédője. A Galaci United több mint 600 ezer eurós adósságot halmozott fel, bankszámláit zárolták, több meghatározó játékosa távozott. A klub akár a bajnokságtól is visszaléphet.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Mánya Szabolcs: igyekszünk egyben tartani a Sepsi-SIC keretét

Három távozója már biztosan van a Sepsi-SIC futsalcsapatának, ugyanakkor Mánya Szabolcs edző-játékos szerint a keret magja együtt marad. A zöld-fehérek augusztus elején kezdik meg a felkészülést, és több edzőmérkőzés is szerepel a programban.

Szétszedte a címvédő keretét a marosvásárhelyi futsalcsapat, átrendeződnek az erőviszonyok

Egyszerre három játékos aláírását szerezte meg a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata a címvédő Galaci Unitedtől. Alaposan átalakulhatnak az erőviszonyok a soron következő 1. Liga idényre.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!