Lezárult a közel fél éve húzódó Temesvári Informatica–Galaci United botrány. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fellebbviteli bizottsága végleges döntést hozott az ügyben, és a Galac megyei együttes javára döntött.
Tavaly november 7-én kellett volna megrendezzék a mérkőzést, a galaciak el is utaztak a találkozó helyszínére, ahol megtudták, hogy nem rendezik meg az összecsapást, mivel a Béga-parti együttes játékosai ételmérgezést kaptak, alkalmatlanok voltak a játékra.
A hazaiak ezt nem tudták orvosi papírokkal bizonyítani, az FRF versenybizottsága viszont november 23-ra újraütemezte a találkozót.
A galaciak ezt nem fogadták el, mivel Temesvár nem tudta bizonyítani az első mérkőzés elhalasztásának okait, és nem utaztak el ismét. Az FRF fegyelmi bizottsága hosszas halasztások után végül idén februárban döntött: Galac 5–0-ra kikapta a találkozót, továbbá 4000 lejes pénzbüntetéssel is sújtották.
Természetesen ezt nem fogadták el, és fellebbeztek. A fellebbviteli bizottság szerdán végleges döntést hozott az ügyben:
semmissé nyilvánította a fegyelmi bizottság döntését, és a találkozót 5–0-val a galaciak javára írta jóvá.
Így minden lényegi kérdés eldőlt az alapszakaszban, Galac végez a második, Temesvár pedig a harmadik helyen. Az ügy pikantériája, hogy a két csapat szombaton épp egymás ellen játszik a Duna-parti városban.
Ez a döntés az FK Székelyudvarhelynek is kedvez, hiszen így a rájátszásban elkerülte a végső címre nagy eséllyel pályázó temesvári együttest, amely így a Dévai Autobergamóval kell harcoljon majd a csoportgyőzelemért.
Az FK vezetősége az elmúlt időszak negatív eredményeit követően (korai kupabúcsú, illetve zsinórban három vereség a bajnokságban) közleményt küldött szerkesztőségünkbe, ezt változtatás nélkül közöljük.
„Tizennégy, remeknek mondható bajnoki találkozót követően a 2018-as naptári esztendő nem sok jót hozott az FK Székelyudvarhely számára. A klub elnöksége az elmúlt napokban hosszasan értékelte az eddigi teljesítményt, kielemezte a jelenlegi helyzetet, többször egyeztetett a szakmai stábbal, a játékosokkal – egyesével és csoportosan egyaránt.
Az alapszakaszból még egyetlen találkozó maradt hátra, az eredmények úgy alakultak, hogy tudjuk, a rájátszásban – ránézésre – a könnyebbik csoportba kerültünk. A két nagy riválist, Dévát és Temesvárt elkerültük. Galac lesz az ellenfelünk, illetve a pénteki mérkőzésen dől el, hogy ki lesz a harmadik gárda: Jászvásár vagy Călărași. A sérült játékosaink felépültek, a teljes keret készen áll az alapszakasz utolsó fordulójára, valamint az igazi csatára, az ezt követő rájátszásra.
Az udvarhelyi sportszeretőkért, a szurkolókért közösen ezt akarjuk elérni!”
Teremlabdarúgó 1. Liga, 18. forduló:
Dunărea Călărași–Futsal Klub Székelyudvarhely – pénteken 18 órától.
Galaci United–Temesvári Informatica – szombaton 18 órától.
Korábban lejátszották:
Jászvásári Poli–Resicabányai Muncitorul 9–2
Csíkszeredai Imperial Wet–Marosvásárhelyi City’us 11–0
Dévai Autobergamo–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 14–0
Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Dévai Autobergamo | 18 | 15 | 3 | 0 | 146–25 | 48 |
| 2. | Galaci United | 18 | 15 | 1 | 2 | 109–32 | 46 |
| 3. | Temesvári Informatica | 18 | 12 | 3 | 3 | 101–40 | 39 |
| 4. | FK Székelyudvarhely | 18 | 11 | 2 | 5 | 131–71 | 35 |
| 5. | Dunărea Călărași | 18 | 8 | 3 | 7 | 70–67 | 27 |
| 6. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 7 | 3 | 8 | 91–75 | 24 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 18 | 7 | 3 | 8 | 80–72 | 24 |
| 8. | Resicabányai Muncitorul | 18 | 3 | 0 | 15 | 50–174 | 9 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal | 18 | 1 | 0 | 17 | 30–137 | 3 |
| 10. | Marosvásárhelyi City’us* | 18 | 2 | 0 | 16 | 35–150 | -2 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!