Nagyon kevesen voltak kíváncsiak a kedd esti mérkőzésre, alig százan látogattak ki a temesvári sportcsarnokba. Szécsi Barna nem erősíthette az udvarhelyi együttes keretét, mivel a Dévai Autobergamo elleni meccsen piros lapot kapott, így kényszerpihenőjét tölti. Szőcs László sérülése ellenére vállalta a játékot, a kezdő ötösbe viszont nem került be.
Eseménytelenül zajlott a találkozó első része, csak a 6. percben dolgozott ki igazán veszélyes helyzetet az FK: Andrei Grigoraș indította Mánya Szabolcsot, aki a temesváriak kapuja előtt épp csak elérte a játékszert, a hálóőr mellett elgurult a labda, de a kaput nem találta el. Közben Grigorașnak is akadt dolga, de helytállt. Nem sokkal később Miklós Tamás és Szőcs Lászlő passzolgatott ügyesen, utóbbi hét méterről lőtte a kapusba a labdát, majd Mánya próbálkozása is elakadt.
A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, a 11. percben előnyhöz jutottak a temesváriak,
egy sarokrúgás utáni távoli bomba lepattant a keresztlécről, majd Grigoraș lábáról a hálóba gurult a játékszer (1–0). Újabb kisebb helyzeteket hagyott ki az FK, amit ismét büntetett az Informatica, és a 18. percben ismét szögletrúgást követően találtak be a vendéglátók (2–0).
Szünet után is hosszú ideig csak kóstolgatták egymást a felek, és egészen a 35. percig tartott a gólcsend, ekkor ismét szöglet után vették be az udvarhelyiek kapuját a hazaiak (3–0). Ekkor vészkapusos taktikára váltott az FK, de nem jött össze, és még egyet kaptak (4–0).
Az oda-visszavágós párharc első mérkőzésén tehát tetemes hátrányt szerzett az udvarhelyi csapat. A második találkozó jövő hétfőn 19 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban.
A Galaci United került előnybe az egyik fél három győzelméig tartó döntőben. A Duna-partiak otthon játszották első két meccsüket. Hétfőn már a 3. percben előnybe kerültek a hazaiak, de a Dévai Autobergamo 51 másodperccel a rendes játékidő vége előtt egyenlített. Nem született gól a hosszabbításban, és büntetőrúgások után 4–2-re nyert Galac csapata.
Másnap ugyancsak a United volt a vendéglátó, a rendes játékidőben viszont ismét nem tudtak dönteni, de a hosszabbításban nyert a dévai együttes (3–5), ezzel kiegyenlítette a párharc eredményét. Déván folytatódik a finálé, a következő két meccset hétfőn és kedden rendezik.
Teremlabdarúgás, 1. Liga, rájátszás, kisdöntő, odavágó:
Temesvári Informatica–FK Székelyudvarhely 4–0 (2–0).
Döntő, 1. mérkőzés:
Galaci United–Dévai Autobergamo 4–2 (1–0, 1–1, 1–1) – büntetők után.
2. mérkőzés:
Galaci United–Dévai Autobergamo 3–5 (2–2, 3–3, 3–5) – hosszabbítás után.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!