Hirdetés

Megtörte a jeget, győzött a vásárhelyi futsalcsapat

Patrick Chertes két találata lélektanilag nagyon sokat számított. Korábbi felvétel
Fotó: Haáz Vince

Az őszi szezonban mind a tizenkét mérkőzését elveszítette, az új évben viszont rögtön megszerezte az első győzelmét a Marosvásárhelyi VSK, az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság 13. fordulójában 10–7-re nyert a Luceafărul Buzău ellen.

Látványos és fordulatos meccsen gyűjtötte be az első pontjait kedden este a hazai pályán játszó marosvásárhelyi csapat, amelynél sokat számított a nemrég igazolt két tapasztalt játékos érkezése.

Hirdetés

A VSK már fél perc játék után megszerezte a vezetést az egyik új igazolás Tifán Tamás góljával. Talán túl korai volt ez a találat, mintha kicsit ráültek volna az eredményre a vásárhelyiek, az ellenfél pedig hamar fordított. Az egyenlítés viszont gyorsan összejött, ismét Tifán volt eredményes. Hátul azonban figyelmetlenek voltak, így a vendégek újra vezetéshez jutottak. Az első félidő végén Ördögh Attila góljával újra döntetlen volt az állás, a szünet előtt pedig a hatalmas tapasztalattal rendelkező Al-Ioani talált be, ezzel a hazaiak 4–3-as előnnyel vonultak az öltözőbe.

A második játékrészben a vásárhelyiek erőnlétileg jobban álltak, mint a buzăuiak, uralták a játékot, Patrick Chertes nullás szögből két találatot is szerzett, demoralizálva az ellenfelet. Ezután gyors gólváltás következett, majd a VSK 9–4-re elhúzott, ezzel eldöntötte a három pont sorsát. A végén a legfiatalabb játékosoknak is lehetőséget adott Cosmin Gherman vezetőedző, a Luceafărul pedig büntetőrúgások után három gólt is lőtt, az utolsó szó azonban a házigazdáké volt, akik 10–7-re győztek.

A szezon első felében elszenvedett sorozatos vereségek után az újonc Marosvásárhelyi VSK megszerezte az első győzelmét az élvonalban, ezzel elhagyta az utolsó helyet, és a következő fordulóban idegenben a Dévai West ellen folytathatja a felzárkózást.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 13. forduló:
Marosvásárhelyi VSK–Luceafărul Buzău 10–7 (4–3).
Gólszerzők: Tifán (1., 8., 27.), Ördögh (15.), Al-Ioani (19., 37.), Chertes (28., 29.), Nagy T. (35.), Pogăcean (40.), illetve Burciu (4., 38.), Mielusoiu (6., 9., 35., 39., 40.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, 13. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
13
12
1
0
107-22
37
2
Temesvári CFR Temesvári CFR
13
11
0
2
77-22
33
3
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
13
9
1
3
88-40
28
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
13
9
1
3
78-43
28
5
Dévai CSM Dévai CSM
13
8
2
3
75-29
26
6
Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti
13
5
1
7
55-56
16
7
Luceafărul Buzău Luceafărul
13
3
0
10
60-97
9
8
Dévai West Dévai West
13
3
0
10
45-109
9
9
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
13
1
0
12
30-70
3
10
Simándi Sólymok Simándi Sólymok
13
1
0
12
36-163
3
szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Ignacio Heras maradna: az első osztályban akarok játszani ezzel a csapattal

Tovább tart az ünneplés a Sepsi OSK-nál, amely szombaton matematikailag is kiharcolta a visszajutást a Szuperligába. A sorsdöntő összecsapást követően a háromszékiek saját nevelésű játékosa, Batzula Hunor, valamint a gólgyáros, Ignacio Heras is értékelt.

A sportsajtóban Diószegi a sztár, a feljutás mellett Marius Ștefănescu visszatéréséről is cikkeznek

A Sepsi OSK feljutásától hangos a magyar és a román sportsajtó, a híradások középpontjában a klub közismert elnöke, Diószegi László áll, aki nem tudta palástolni abbéli örömét, hogy másodszor is sikerült kiharcolni az élvonalbeli tagságot.

Székelyhon

Egy kisvárosban a legjobb az életszínvonal Székelyföld-szerte

A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.

`
Krónika

Ismét pokollá válhat az utazás Erdély és Magyarország között

Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.

Krónika

Nyomor vagy jólét? – Erdélyből nézve másképp fest Magyarország

,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.

Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Ez is érdekelheti

Ismert a futsaldöntősök utáni helyezettek sora

A döntőt a Galaci United és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC játssza, a bronzérmes a Dévai Autobergamo lett, az ötödik helyen pedig a VSK Székelyudvarhely zár. A hátralévő két mérkőzés már nem változtat a sorrenden.

A két legfontosabbat, a döntő meccseit veszítette el a Gyergyóremetei Kereszthegy

A teremlabdarúgó 2. Liga döntőjének visszavágóján a Gyergyóremetei Kereszthegy a Real Oltenia Craiova csapatát fogadta. A párharc első mérkőzését a craiovai együttes 3–1-re nyerte, és hazai pályán sem tudtak fordítani a remeteiek.

Nem tudott elbúcsúzni szurkolóitól az udvarhelyi futsalcsapat

Elmaradt a VSK Székelyudvarhely idénybeli utolsó futsalmérkőzése, mert a Mausoleul Mărășești nem utazott el a vasárnapra kiírt bajnokira. A csapat így zöld asztalnál nyeri meg a találkozót, és az alsóházi rájátszás élén zár.

Nem jött össze a bravúr Galacon, negyedik lett a Marosvásárhelyi VSK

A teremlabdarúgó 1. Liga címvédőjénél, a Galaci Unitednél zárta az idei szezont a Marosvásárhelyi VSK. A vasárnapi meccsen mindenképp győzelemre volt szüksége Kacsó Endre együttesének, hogy esélye legyen a bronzéremre.

A Sepsi-SIC először jutott a futsaldöntőbe, sepsiszentgyörgyi klub játszott már finálét

Eddig három székelyföldi klub nyert futsalbajnoki címet: a Székelyudvarhely Sport Klub, a Marosvásárhelyi City'us és a Csíkszeredai Imperial Wet. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC lehet a negyedik a sorban.

Életben tartotta bronzérmes reményeit a marosvásárhelyi futsalcsapat

A szünetben még hátrányban volt, de pazar második félidei játékával a Marosvásárhelyi VSK megfordította a Dévai Autobergamo elleni párharcot a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának nyolcadik fordulójában.

Hátrányba került a 2. Liga futsaldöntőjében, a címvédéshez fordítania kell a Kereszthegynek

Nyert a házigazda Real Oltenia Craiován a futsal 2. liga döntőjének első mérkőzésén, így a Gyergyóremetei Keresztheg hátrányból várja a hazai visszavágót.

Alsóházi rangadóra készültek az udvarhelyiek, csak nem volt ellenfél

A teremlabdarúgó 1. Liga alsóházi rájátszásának 8. fordulójában vasárnap 18 órakor a VSK Székelyudvarhely a Dévai Westet fogadta volna a városi sportcsarnokban, a vendégek azonban nem indultak el a mérkőzésre.

A bajnok újbóli legyőzésével bejutott a döntőbe a Sepsi-SIC

Másodszor is győzött a címvédő Galaci United otthonában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásában. Az újabb siker azt jelenti, hogy Mánya Szabolcs csapata az utolsó forduló előtt bebiztosította helyét a döntőben.

Kikapott az elhalasztott meccsen, lecsúszott a negyedik helyre a Marosvásárhelyi VSK

Csütörtök este pótolták a teremlabdarúgó 1. Liga play-offjának 6. fordulójából elhalasztott Dévai Autobergamo–Marosvásárhelyi VSK mérkőzést. A vendégek hiába vezettek a szünetben, a hazaiak a második félidőben fordítottak és magabiztos győzelmet arattak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!