Hirdetés

Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés

Szőcsék ezúttal is simán nyertek a resicaiak ellen
Fotó: Barabás Ákos

2017. augusztus 27., 19:08

Kiütéses győzelemmel kezdte a teremladbarúgó 1. Liga 2017–2018-as szezonját a Futsal Klub Székelyudvarhely, vasárnap délután a Resicabányai Muncitorul otthonában rengeteg helyzetet kidolgozva végül 13–3-ra győzött.

2017. augusztus 27., 19:08

Nagyjából ötven néző volt kíváncsi a mérkőzésre, melynek első percében már gólt láthattak, Szécsi tálalt Mánya elé, aki kapásból lőtt a hálóba. Sokat nem kellett várni a második találatra sem, a 4. percben az FK szépen kipasszolta az ellenfél védelmét, Hadnagynak pedig csak az üres kapuba kellett gurítania.

A folytatásban főleg a mezőnyben zajlott a csata, mindkét oldalon sok volt a csere, az FK-nál pedig bemutatkozott Csala Zsolt, Kanyó Szilárd és Máté József is. A következő gólt viszont ismét az első sor szerezte, a 12. percben Szécsi bombázott a kapuba.

Hirdetés

Ezt követően teljesen szétesett a hazaiak játéka, és jöttek is az újabb FK-gólok (Szőcs 2, Mánya és Bíró), a 16. percben már 7–0-ra vezetett az udvarhelyi csapat.

A szünet előtt Gálfi veszített labdát, nem tudta utolérni ellenfelét, aki legyőzte az addig nagyszerűen védő Grigorașt, beállítva a félidő eredményét (1–7).

Az első játékrészben tapasztalt udvarhelyi fölényben telt el a második félidő is, ám annak ellenére, hogy a 23. percben Mánya meglőtte a csapat nyolcadik gólját, a hazaiak sokáig egyenlő ellenfelei voltak az udvarhelyieknek, és ezúttal is szépíteni tudtak.

Szécsi válaszolt, majd nem sokkal később ismét betalált a házigazda. A két csapat közti különbség az utolsó percekben mutatkozott meg, potyogtak a gólok (Miklós 2, Mánya és Bíró), végül 13–3-as FK-siker született.

A nagyarányú győzelem mellett az udvarhelyi játékosok számtalan ajtó-ablak helyzetet hagytak ki, ami egy ilyen találkozón belefért, de egy szorosabb mérkőzésen már nem.

Győzelemmel mutatkozott be az élvonalban a Csíkszeredai Imperial Wet, a csütörtökön este rendezett székely rangadón 9–1-re legyőzte a szebb napokat megélt Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsalt.

Folytatás jövő vasárnap 14 órakor, a csapat ismét idegenben játszik, a Jászvásári CSM Poli vendége lesz, míg a csíkiak 18 órakor a Dévai Autobergamo otthonában lépnek pályára.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 1. forduló:
Resicabányai Muncitorul–Futsal Klub Székelyudvarhely 3–13 (1–7),
gólszerzők: Mánya (1., 14., 23., 37.), Hadnagy (4.), Bíró (12., 14., 38.), Szőcs (13., 16.), Szécsi (31.), Miklós (37., 40.).

FK: Grigoraș – Mánya, Szécsi, Bíró, Szőcs. Játszott még: Hadnagy, Miklós, Csala, Kanyó, Máté, Kedei, Gálfi.

További eredmények:
Csíkszeredai Imperial Wet–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Fustal 9–1 (2–0),

Galaci United–Marosvásárhelyi City'us 3–0 (1–0).

Dévai Autobergamo–Jászvásári Poli CSM Poli 12–1 (5–1)

A Dunărea Călărași–Temesvári Informatica összecsapás hétfőn délután 6 órakor kezdődik.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!