A Futsal Klub Székelyudvarhely–Galaci United találkozót március 25-én rendezték a városi sportcsarnokban. A teremlabdarúgó 1. Liga rájátszásának negyedik fordulójának meccsén 2–2-re végeztek a felek.
A székelyföldiek szakvezetése a mérkőzésen megkérdőjelezte Andre Sasse játékjogát. A brazil játékos ellen azért nyújtotta be óvását, mert vele összesen öt idegenlégiós nevezett a Duna parti klub a rangadóra.
A versenykiírás szerint pedig maximum négy idegenlégiós neve szerepelhet a játékvezetői lapon.
Andre Sasse rendelkezik román állampolgársággal, de a szabályzat szerint nem elérhető a román válogatott számára – akárcsak a galaciaknál szereplő, moldvai Iulian Cojocaru, így ők idegenlégiósnak számítanak.
Az United így valóban öt olyan teremlabdarúgót nevezett, akik ilyen státuszúak, az említett A. Sasse és Cojocaru mellett a két brazil Ricardo Camara, Alan Felipe Sasse, valamint a spanyol Victor Lopez lépett pályára Székelyudvarhelyen.
Annak ellenére, hogy az eset már több mint egy hónapja történt, a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága nem hozta meg döntését az óvással kapcsolatosan.
Egyszerűen kivárnak, azért, hogy hátha nem kell kivizsgálják az igencsak kellemetlen határozatot.
A futsal 1. Liga play-offjának soron következő, nyolcadik fordulójában ugyanis Galac–Székelyudvarhely összecsapás következik. A két együttest három pont választja el egymástól, a címvédő vezet a rangsorban.
Akkor lesz bajban, döntéskényszerbe kerül a bizottság, ha ezen a meccsen döntetlenre végeznek a felek.
Ugyanis, amennyiben valamelyikük nyer, akkor mindegy, hogy azt a találkozót az FK-nak ítélik zöld asztalnál, mert az illető gárda a diadallal nagy valószínűséggel a rájátszásban az első helyen zár, így a döntőben pályaelőnye lesz a három győzelemig tartó párharcban.
Döntetlen esetén viszont megmarad a három pont közöttük, így már nagy jelentősége lesz annak, hogy a szövetség a márciusi mérkőzés eredményét hagyja 2–2-re, vagy a székelyudvarhelyiek nyerik 5–0-ra.
A Galaci United–Futsal Klub Székelyudvarhely rájátszásbeli találkozót május 13-án, kedden 18 órától rendezik.
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Galaci United Galac | 7 | 5 | 2 | 0 | 43-15 | 56 |
2 | Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely | 7 | 5 | 2 | 0 | 24-9 | 53 |
3 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 7 | 1 | 0 | 6 | 10-35 | 31 |
4 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 7 | 1 | 0 | 6 | 18-36 | 23 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!