Hirdetés

A szurkolók hajszolták a döntetlenbe az FK Székelyudvarhelyt, a pályaelőnyért megy a csata

Telt ház előtt játszották az FK Székelyudvarhely–Galaci United mérkőzést
Fotó: Csató Andrea

Nagy harc után másodjára is döntetlennel zárult a Galaci United és az FK Székelyudvarhely összecsapása a teremlabdarúgó-élvonal felsőházi rájátszásában. A hazai játékosok értékeltek a lefújást követően.

2025. március 26., 15:20

Egy hét leforgása alatt kétszer is összecsapott a címvédő és a székelyföldi futsalcsapat. A play-off harmadik és negyedik fordulójának meccsein mindkétszer döntetlent jegyeztek: 3–3 a Duna-parti városban, 2–2 a városi sportcsarnokban.

Hirdetés

A United már matematikailag belépett a bajnoki döntőbe – az első két helyezett játssza ezt –, az FK ezt még nem tette meg, de minden egyes hátralévő mérkőzését el kellene veszítenie, hogy ne legyen ott a fináléban.

Kapcsolódó

A kedd esti összecsapást követően Tankó Levente értékelt a Székely Sportnak. „Közel van tudásban a két gárda. Mi a mai meccsen kicsit bennmaradtunk az öltözőben, egyből kétgólos hátrányban találtuk magunkat.

Még jókor eszméltünk, felvettük a ritmust, jöttek a helyzetek, kiegyenlítettünk, akár meg is nyerhettük volna a találkozót.

Apró nüánszon múlt, hogy nem lett meg a maximális pontszám. A befejezéseknél ha egy kicsit jobban odafigyelünk, akkor meglehetett volna a meccs.

Tankó Levente •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Tankó Levente
Fotó: Csató Andrea

Lassan hangolunk a döntőre. Igaz, hogy van még öt meccsünk a rájátszásban, innen százszázalékos teljesítményt kell nyújtanunk, hogy meglegyen a pályaelőnyünk.

Mindenki látja, hogy a csapat egyre jobban összekovácsolódik, egységesek vagyunk, felvesszük a harcot mindenkivel”

– mondta a csapatkapitány.

Arra a kérdésre, hogy mennyire fontos, hogy a bajnoki döntő három győzelemig tartó párharcából három Székelyudvarhelyen legyen, Tankó válasza természetesen az volt, hogy kulcsfontosságú: „Teljesen más hazai környezetben játszani, a szurkolók mellettünk vannak. Itt, Székelyudvarhelyen a legjobb a hangulat, nagyon sokat számítana, ha három találkozót itt játszhatnánk”.

Az FK Székelyudvarhely válogatott teremlabdarúgója, Hadnagy István szerint ez az év sokkal másabban néz ki, mint a tavalyi. „Jó érzés, hogy Galaccal nagyon szoros meccseket játszunk idén. Tavaly voltak csúnya vereségek is tőlük, most a rájátszásban két döntetlen, a kupában egy góllal megvertük őket.

Eltudjuk hinni, hogy képesek vagyunk őket verni! A döntetlen sem rossz eredmény, ezzel képben még az első hely a play-offban. Persze, ezért náluk nyernünk kell.

Volt bennünk hit. Elsősorban a nézők segítsége kellett. Telt ház volt, ők hajszoltak bele a döntetlenbe. Megvolt a sansz, hogy nyerjünk is, de majd jön következőkor a diadal.

Hadnagy István •  Fotó: Csató Andrea Galéria

Hadnagy István
Fotó: Csató Andrea

Most is 0–2-ről jöttünk vissza a meccsbe. De így volt ez egy héttel ezelőtt is. Ez jó érzés.

Esélyünk van az első helyre. Amennyiben most kikapunk, akkor már nagyon távol lenne” – összegzett Hadnagy.

A futsal 1. Liga rájátszásából ezen a héten még egy fordulót lejátszanak, a Galaci United a Sepsi-SIC-nél vendégszerepel csütörtökön 18 órától, míg az FK Udvarhely Marosvásárhelyre utazik vasárnap 18 órától.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 4. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
4
2
2
0
21-10
47
2
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
4
2
2
0
15-6
44
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
4
1
0
3
8-25
31
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
4
1
0
3
12-15
23
Futsal Klub Székelyudvarhely: 36 pont az alapszakaszban
Galaci United: 39 pont az alapszakaszban
Marosvásárhelyi VSK: 28 pont az alapszakaszban
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: 20 pont az alapszakaszban
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!