Tizennégy év után lezárul egy hosszú fejezet a gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó történetében. A baráti társaságból kinőtt teremfocicsapat nem indul a következő szezonban. A „veteránok” helyét már ebben az idényben is az ifik vették át, ők szerepeltek a 2. Liga mérkőzésein az Inter színeiben. Mostantól rájuk koncentrálnak, és az U19-es bajnokságban szerepelve készülnek arra, hogy két év múlva ismét jelen legyenek a felnőtt mezőnyben.
Újra egy alulról szerveződő folyamat indul most el, ami egyébként mindig is jellemzője volt a gyergyószentmiklósi futsalcsapat életének.
Többnyire fizetések nélkül, amatőr lelkesedésből focizva, néha az utazásokat, felszerelésvásárlást is saját zsebből finanszírozva játszották végig az elmúlt 14 évet.
Helytálltak a másodosztályban, többször nyertek esélyesebb csapatok ellen, és több alkalommal sikerült élvonalbeli együtteseket is legyőzni a kupasorozatban. Ez viszont már így tovább nem folytatható. Ezért döntöttek most úgy, hogy egy időre megállnak.
„Egy selejtezőmérkőzésse indult a Román Kupában, aztán száznál is több „B-ligás” mérkőzést, további kupaszerepléseket, és számtalan ifimeccset, és ami a legszebb: rengeteg közös élményt, emléket és sok-sok új ismerőst, barátot adott mindannyiunknak” – írják a közleményükben.
Amint Portik Csaba edző elmondta, a cél most az, hogy azokból a tehetséges fiatalokból neveljenek ki egy újabb felnőtt csapatot, akik az elmúlt idény második felében szerepeltek a felnőtt bajnokságban. Hozzátette, hogy az elmúlt napokban több olyan korábbi játékosuk is felhívta, akik most egyetemeken tanulnak, de közelebbről szeretnének hazajönni, és jelezték, hogy számíthatnak rájuk az új csapatban, amikor az újra elindul a felnőtt bajnokságban. Amíg az megtörténik lesz idő mindent megfelelően megszervezni és előkészíteni.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!