A másodosztályú bajnokság listavezetője az élvonal 6. helyezettjével csapott össze. A Gyergyóremetei Kereszthegy a Luceafarul Buzău együttesét fogadta vasárnap délután. Egyáltalán nem volt osztálykülönbség a két együttes között. Sőt, egy igazán pörgős, színvonalas futsalmérkőzést láthatott a lelátókat megtöltő közönség.
A remeteiek támadtak, a vendégek szervezetten védekeztek, és onnan igyekeztek gyors ellentámadásokat vezetni. Ez zajlott a teljes mérkőzés alatt. A Kereszthegynek egy dolog nem sikerült sehogy sem: a számos nagy helyzet közül legalább egy gólt lőni. A vendégek pedig a 34. percben egy kontra végén betaláltak, és ezzel 1–0-ra meg is nyerték a meccset, ők lesznek ott a négyes döntőben.
Reálisan nézve óriási csoda lett volna, ha a 2. Ligában sereghajtó Gyergyószentmiklósi Inter le tudta volna győzni az első osztályban szereplő Mausoleul Mărăşeşti együttesét. Ez nem is jött össze.
Voltak szép megmozdulásai a gyergyóiaknak, volt elképzelés a játékban, de sok hiba is, és ezeket kíméletlenül büntették a moldvaiak. Az első félidőben el is dőlt a mérkőzés. 0–6 állt akkor a szárhegyi csarnok eredményjelzőjén. A második játékrészben Csala Róbert és Nagy Zsolt is betalált a vendégek kapujába, de a nagy különbségű vereséget így sem lehetett elkerülni, a vége 2–10 lett a Mărăşeşti javára.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!