Hirdetés

Lábbuszozott az FK Udvarhely, a mezőny elkezdte a ráadást

Reggelente a diákokat kísérték a teremlabdarúgók az iskolákba
Fotó: Facebook/Futsal Klub Székelyudvarhely

2022. január 15., 14:44

Az edzések mellett a sportolók és a szakmai stáb reggelente elkísérte a diákokat az iskolákba. A futsal 1. Liga a ráadás körrel folytatódik, a székelyföldieknek hazai találkozójuk lesz.

2022. január 15., 14:44

Ezen a héten a Futsal Klub Székelyudvarhely bekapcsolódott a város területén nem rég elindított Lábbusz programba. Ennek lényege, hogy több helyszínről a diákokat elkísérik az adott iskolába.

Hirdetés

Ahogy a teremlabdarúgó együttes közösségi oldalán megfogalmazta: „Ez remek alkalom volt a közösségi élményekre, az új kapcsolatok kialakítására, illetve az iskolások így testközelből megismerhették a sportembereket”.

A sportolók ezt követően már az edzésre igyekeztek, hiszen a téli szünetet követően ezen a hétvégén folytatódik a futsal élvonal. Eddig egy oda-visszavágót tudott le a mezőny, most pedig még egy kört, azaz hét fordulót játszanak le.

Az FK Udvarhely összecsapása január 18-án, kedden 18 órától lesz, a városi sportcsarnokban a Luceafărul Buzău együttesét fogadják.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2021–2022, alapszakasz, 15. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2021–2022, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Dévai Autobergamo Déva
12
10
1
1
85-32
31
2
Galaci United Galac
13
9
1
3
78-28
28
3
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
13
9
0
4
63-45
27
4
Temesvári CFR Temesvári CFR
13
8
0
5
58-35
24
5
Sportul Ciorăști Sportul Ciorăști
13
4
0
9
43-61
12
6
Luceafărul Buzău Luceafărul
13
3
0
10
53-69
9
7
Kolozsvári Clujana Clujana
13
1
0
12
25-135
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Az érkező mellett alapemberekkel hosszabbított a székelyudvarhelyi futsalcsapat

Amíg a játékosok a nyári pihenőn vannak, addig a VSK Székelyudvarhely futsalcsapatának szakmai stábja, a klubvezetés a soron következő idény keretének kialakításán dolgozik.

Hazatért Székelyudvarhelyre Bíró Attila

Bejelentette első igazolását a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata. Bíró Attila nyolcéves kitérő után tért haza. A magyar és a romániai válogatottban is megfordult játékossal beszélgettünk.

Veretlenül lett ifibajnok a VSK Székelyudvarhely futsalcsapata (videóval)

A döntőben túlórára kényszerült a VSK Székelyudvarhely az U19-es futsal Elit Liga bajnoki döntőjében, de aztán a legvégén ők emelhették magasba a serleget. Két év kihagyás után lettek aranyérmesek.

A VSK Székelyudvarhely futsalcsapata ifibajnoki aranyat nyert

Idegőrlő, a végletekig kiélezett harcot játszott a VSK Székelyudvarhely és a Dévai West az U19-es futsalbajnoki döntőben. A hosszabbításban dőlt el az aranyérem sorsa.

Hátrányból felállt, bajnoki döntőt játszik a VSK Székelyudvarhely ifi futsalcsapata

Az első két gólt a Kolozsvári Clujana jegyezte a futsal U19-es Elit Liga négyes döntőjének elődöntőjében. Nem roppant össze a VSK Székelyudvarhely, zsinórban négy találattal válaszolt.

A futsalbajnoki serlegért harcolnak az ifik Székelyudvarhelyen

Hazai környezetben koronázhatja meg az idényét a VSK Székelyudvarhely U19-es futsalcsapata. Szombaton és vasárnap a Rákóczi Centerben rendezik az Elit Liga négyes döntőjét.

A Marosvásárhely nem védheti meg a címét, a Székelyudvarhely veretlenül jutott a négyes döntőbe

Tavaly Marosvásárhely–Székelyudvarhely finálét rendeztek az U19-es futsal Elit Ligában. Idén a címvédő lemaradt a négyes döntőről, az udvarhelyiek meneteltek a pontvadászatban.

Mánya Szabolcs: tényleg elhittük, hogy ez egy különleges szezon lehet

Története legjobb eredményét érte el a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga 2025–2026-os idényében. Mánya Szabolcs szerint senki sem számított döntőre, a csapat azonban minden várakozást felülmúlt, és rengeteget fejlődött a szezon során.

Bajnokhoz méltó gesztust tett a döntő után a Galaci United a Sepsi Arénában

Hétfő este véget ért a futsal 1. Liga idénye, amelynek döntőjét a Galaci United nyerte meg. A Duna-partiak a Sepsi-SIC ellen 3:0-s összesítéssel győztek, a finálé után pedig egy apró, de figyelemre méltó gesztussal is felhívták magukra a figyelmet.

A végjátékban esett össze a Sepsi-SIC, megvédte címét a futsalbajnok

Sokáig úgy tűnt, hogy életben tartja bajnoki álmait a Sepsi-SIC, amely kétgólos előnyt dolgozott ki a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének harmadik mérkőzésén. Drámai hajrában fordított a Galaci United, és lezárta a párharcot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!