Hétfőn délelőtt a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában két székely együttes lépett pályára a teremlabdarúgó 1. Liga első teremtornájának harmadik fordulójában. Az FK Székelyudvarhely két nehéz párharcon volt túl, a Kézdivásárhelyi SE ellen viszont ő volt a favorit.
Ennek tükrében indult a mérkőzés, jobbára az udvarhelyiek irányítottak, a KSE-t többször zavarba hozták, nem csoda, hogy ezen a szinten elfogadhatatlan hibát is összehoztak a háromszékiek: visszapasszolták a kapusnak...
Az első találatig az 5. percig kellett várni, Szécsi passzolt közelről a hálóba. Ahogy a FK-csapatkapitány szerezte a második gólt is, ekkor is lemaradtak róla. Az ellenlábas nem adta fel, megpróbálkozott, hogy faragjon a hátrányból, az udvarhelyiek kapusa, Gălățeanu két ízben is bravúrt mutatott be.
A pihenőig még kettőt bevágott az FK, igazi futsalos összjáték után. Igazából ez érződött, ez volt a különbség a két gárda között: a KSE játékosai a nagypályás focit művelik és tudják, ellenfelük pedig a teremlabdarúgás alapjait alkalmazza.
A kézdivásárhelyieknek a szépítés összejött, mindkét meccsüket elveszítették – egyet elhalasztottak – az első teremtorna során. Az FK Udvarhely egyet nyert, kettőt kikapott, kedden folytatják, a Román Kupa tavalyról elmaradt négyes döntőjét játsszák, az elődöntőben 13 órától a Dunărea Călărași lesz az ellenlábasuk.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 3. forduló:
Kézdivásárhelyi SE–FK Székelyudvarhely 2–7 (0–4),
gólszerzők: Gajdó Gothárd (26.), Kanyó Szilárd (34.), illetve Szécsi Barna (5., 10.), Balázs Norbert (13., 29.), Bálint Andor (19.), Balázsi Attila (23.), Kerestély József (35.).
A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.
Három meccs zajlott szombaton a romániai jégkorongbajnokságban és mind a négy székelyföldi csapat pályára lépett. A GYHK legyőzte az Ágyúsokat, a Sportklub nyert a Red Hawks ellen és a Sapientia U23 gólzáport rendezett a Sportullal szemben.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!