HIRDETÉS

Kockáztattak a galaciak, nyertek az udvarhelyiek

Nem jött ki a lépés a galaciaknak, így elszalasztották a lehetőséget, hogy a dobogós helyre ugorjanak. Archív
Fotó: Pál Árpád

2017. október 30., 20:37

Galacon lépett pályára hétfőn este a Futsal Klub Székelyudvarhely a teremlabdarúgó 1. Liga 8. fordulójában. Három ponttal tértek haza Szécsiék.

2017. október 30., 20:37

Szokásos kezdő ötösét küldte pályára Jakab Zoltán, a vendégek edzője. Noha múlt héten Szőcs László és Csala Zsolt sem tudott edzésre járni, most mégis tudták vállalni a mérkőzést. A házigazdák is a legerősebb sorukkal indították a meccset, köztük a brazil kapussal, Wellingtonnal.

A találkozó elején a galaciak dolgoztak ki nagyobb helyzeteket, Grigorașnak többször is óriásit kellett védenie, még a kereszt- és oldalléc is segített abban, hogy ne szülessen gól.

Két nagy hazai helyzet után gyorsan kétgólos előnybe került az FK.

Mindkétszer Szőcs László lódult meg a labdával ellentámadásban, és előbb Szécsi Barna elé tálalt remekül, majd Miklós Tamásnak adott jó passzt, ők pedig éltek is a lehetőséggel. Egészen a 13. percig nem született újabb gól, ekkor szépítettek a galaciak: egy kavarodás után talált be távolról Kailon Borges.

Sok helyzet volt mindkét oldalon, de a szünetig már nem változott az eredmény.

Térfélcsere után egyenlített a United, Andrei Crăciun talált be. Ezután óvatosabban játszottak a felek, majd két és fél perccel a vége előtt Cosmin Gherman, a hazaiak trénere kockáztatott, mezőnyjátékosra cserélte kapusát, de nem jött ki a lépés.

Labdát veszítettek a galaciak, Szécsi pedig saját hatosából emelte be a játékszert az üresen maradt kapuba.

Még támadott a házigazda, de az eredmény nem változott, így az FK-nak sikerült az, ami eddig csak a címvédő Dévának: Galacon győzte le a tavalyi ezüstérmest.

Szombaton 18 órától játssza következő meccsét az FK, az odavágó-sorozat utolsó fordulójában a Dunărea Călărași-t fogadja a városi sportcsarnokban (a visszavágókból is lebonyolítanak néhányat a téli szünet előtt).

Teremlabdarúgás, 1. Liga, 8. forduló:
Galaci United–FK Székelyudvarhely 2–3 (1–2),
gólszerzők: Kailon Borges (13.), Andrei Crăciun (24.), illetve Szécsi (4., 38.), Miklós (5.).
Az FK kezdője: Grigoraș – Mánya, Szőcs, Bíró, Szécsi; cserék: Máté, Miklós, Hadnagy, Csala, Bálint, Kanyó és Gálfi. 

További eredmények:
Csíkszeredai Imperial Wet–Temesvári Informatica 2–9 (1–7)
Jászvásári Poli CSM–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 7–1 (3–0)
Dévai Autobergamo–Marosvásárhelyi City’us 17–1 (10–1)
Dunărea Călărași–Resicabányai Muncitorul – kedd, 18 óra.

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Dévai Autobergamo 18 15 3 0 146–25 48
2. Galaci United 18 15 1 2 109–32 46
3. Temesvári Informatica 18 12 3 3 101–40 39
4. FK Székelyudvarhely 18 11 2 5 131–71 35
5. Dunărea Călărași 18 8 3 7 70–67 27
6. Csíkszeredai Imperial Wet 18 7 3 8 91–75 24
7. Jászvásári Poli CSM 18 7 3 8 80–72 24
8. Resicabányai Muncitorul 18 3 0 15 50–174 9
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 18 1 0 17 30–137 3
10. Marosvásárhelyi City’us* 18 2 0 16 35–150 -2
*Marosvásárhelyi City’us büntetve 8 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Lesérült az FK Csíkszereda támadója, Ilyés Róbert kevés helyzetre számít a Petrolul ellen

A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.

A legvégén büntetőt vétett, így is veretlen maradt az FK Csíkszereda (videóval)

Mozgalmasabb első felvonást követően a második már visszafogottabb játékot hozott. Megvolt az esélye az FK Csíkszeredának, hogy megszerezze harmadik diadalát az élvonalban, de a kapufáról kifele pattant a labda a tizenegyesnél a Petrolul Ploiești ellen.

Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

`
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Főtér

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.

Ez is érdekelheti

Két nagyhatalommal is összecsap az Európa-bajnokságon a magyar futsalválogatott

Olaszország mellett a címvédő Portugáliával is egy csoportba került a magyar teremlabdarúgó-válogatott a jövő évi kontinenstornán.

Hibátlanul menetel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK

Továbbra is remekel a Gyergyóremetei Kereszthegy SK a teremlabdarúgó 2. ligában. A címvédő ezúttal idegenben, a Fortius Buzău otthonában diadalmaskodott magabiztos játékkal.

Tisztult a kép, felemás a székelyföldi futsalcsapatok bajnoki rajtja

A teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásának rajtja előtt csak találgattunk, hogy milyenek lehetnek az erőviszonyok. Azóta a mezőny túl van öt játéknapon. Kissé tisztult a kép, hogy mire is számíthatunk a 2025–26-os szezonban.

Ezekért a pillanatokért megéri csinálni – veretlenül vezeti a bajnokságot a Sepsi-SIC

Hiába a teljesen átalakult keret, pazar formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírását a Sepsi-SIC, amely öt játéknap alatt egyszer sem talált legyőzőre. A csapat edző-játékosa, Mánya Szabolcs őszintén beszélt az érzéseiről és a siker kulcsáról.

Mindkét szövetség súlyos pénzbüntetést kapott a magyar–román futsalderbi után

Botrányba fulladt a Románia–Magyarország párharc a teremlabdarúgó Európa-bajnokság pótselejtezőjében. Az incidensek után megszületett az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ítélete: mindkét nemzeti szövetséget komoly pénzbírsággal sújtotta.

Kiélezett csatában döntetlen a székelyföldi futsalderbin

Igazi csemegét láthattak hétfőn este a Szabó Kati Sportcsarnokban: az eddig veretlen Sepsi-SIC a Marosvásárhelyi VSK-t fogadta a teremlabdarúgó 1. Liga 5. fordulójának zárómeccsén. A találkozó nagy iramot és rengeteg izgalmat hozott.

Bravúr a javából, megverte a bajnokot a VSK Udvarhely

Hatalmas meglepetésre a Székelyudvarhelyi VSK hazai pályán legyőzte a bajnoki címvédő Galaci Unitedet a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának 5. fordulójában.

Zárkóztak a vendégek, de megőrizte előnyét a Kereszthegy

Újabb győzelmet aratott a Kereszthegy SK a másodosztályú futsalbajnokságban: a gyergyóremetei csapat 6–5-re verte a Ceahlăul Piatra Neamț együttesét.

Pontot mentett a marosvásárhelyi futsalcsapat

Megszakadt a Marosvásárhelyi VSK győzelmi sorozata a teremlabdarúgó 1. Ligában, a Dévai Autobergamóval szemben hátrányban játszott és csak döntetlent ért el.

Nagyon megy a Sepsi-SIC-nek, a Dévai Westet is kétvállra fektette

Jó formában kezdte a teremlabdarúgó 1. Liga idei idényét a Sepsi-SIC, amely hétfő este sem okozott csalódást rajongóinak. A háromszékiek a Dévai West otthonában gólzáporos mérkőzésen, magabiztos játékkal diadalmaskodtak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!