Nagyon jól kezdett az FK, Csoma révén már az első percben betalált, a hatodik percig pedig Miklós és Szőcs is feliratkozott a gólszerzők közé. A félidő közepén szépített a házigazda, majd a hajrában egyre csökkentette hátrányát, így a szünetig eltűnt a kényelmes előny.
A második játékrészben kijött a két csapat közti különbség, potyogtak a gólok, az FK pedig fokozatosan elhúzott az eredményjelzőn, Kedei duplázott, Hadnagy és Gálfi is betalált.
A hazaiak Jakab öngóljával közelebb férkőztek, amire Szécsi rögtön válaszolt. Ekkor már főleg a fiatal és kevés játéklehetőséghez jutott futsalosok voltak a pályán a vendégeknél.
A végeredményt Gálfi nagyszerű találattal állította be, az udvarhelyi csapat 9–3-ra nyert.
Szünet következik a bajnokságban, szeptember 30-án a Bucovina Vicov együttesét fogadja az FK.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2. forduló:
Kolozsvári Clujana–FK Székelyudvarhely 3–9 (2–3),
gólszerzők: Csoma (1.), Miklós (3.), Szőcs (5.), Kedei (25., 27.), Hadnagy (29.), Gálfi (31., 39.), Szécsi (35.).
FK: Grigoraș – Miklós, Mánya, Szécsi, Csoma. Játszott még: Hegyi – Hadnagy, Csala, Kedei, Szőcs, Gálfi, Bálint.
További mérkőzések:
Bucovina Vicov–Dévai Autobergamo 4–15 (2–8)
Jászvásári Futsal Poli–Galaci United – hétfő, 16 óra
Temesvári Informatica–Dunărea Călărași – hétfő, 18 óra
Csíkszeredai Imperial Wet–Gloria Buzău – kedd, 19 óra
Teremlabdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 14 | 1 | 3 | 116–47 | 43 |
| 2. | Dévai Autobergamo | 18 | 13 | 3 | 2 | 126–39 | 42 |
| 3. | Galaci United* | 17 | 14 | 1 | 2 | 91–35 | 40 |
| 4. | Dunărea Călărași | 17 | 10 | 3 | 4 | 85–44 | 33 |
| 5. | Temesvári Informatica | 18 | 9 | 4 | 5 | 84–47 | 31 |
| 6. | FK Székelyudvarhely | 18 | 8 | 3 | 7 | 105–73 | 27 |
| 7. | Jászvásári Futsal Poli | 18 | 5 | 1 | 12 | 50–76 | 16 |
| 8. | Gloria Buzău | 18 | 4 | 1 | 13 | 46–99 | 13 |
| 9. | Kolozsvári Clujana | 18 | 1 | 2 | 15 | 44–157 | 5 |
| 10. | Bukovina Vicov | 18 | 1 | 1 | 16 | 54–184 | 4 |
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!