Hirdetés

Kikapott az elhalasztott meccsen, lecsúszott a negyedik helyre a Marosvásárhelyi VSK

Hiába vezetett szünetben a VSK, vereség lett a vége. Korábbi felvétel
Fotó: Tuchiluș Alex

Csütörtök este pótolták a teremlabdarúgó 1. Liga play-offjának 6. fordulójából elhalasztott Dévai Autobergamo–Marosvásárhelyi VSK mérkőzést. A vendégek hiába vezettek a szünetben, a hazaiak a második félidőben fordítottak és magabiztos győzelmet arattak.

2026. május 07., 21:27

Nem a legjobb formában várta az összecsapást a marosvásárhelyi együttes, amely a play-off eddigi öt mérkőzésén mindössze egyszer tudott nyerni, emellett egy döntetlent és három vereséget jegyzett. Az Autobergamo mérlege még gyengébb volt, a dévaiak ugyanis csupán egy győzelmet szereztek és négyszer kikaptak.

A két csapat így a harmadik és negyedik helyen állt, a VSK számára pedig továbbra is élt a remény, hogy harcban maradjon a döntőt érő második pozícióért – amire matematikailag is nagyon kevés volt az esély.

Hirdetés

Az első félidő kevés gólt, de annál nagyobb küzdelmet hozott. A marosvásárhelyiek szervezetten futballoztak, ennek pedig meg is lett az eredménye: a szünetre egygólos előnnyel vonulhattak.

A fordulás után azonban teljesen megváltozott a játék képe. A dévaiak magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, a VSK pedig nem találta az ellenszert. Az Autobergamo végül négyszer is betalált a második játékrészben, a vendégek pedig erre már nem tudtak válaszolni.

A 4–1-es sikerrel a Dévai Autobergamo felzárkózott a Sepsi-SIC mögé, de továbbra is hat pont a lemaradása, míg a Marosvásárhelyi VSK visszacsúszott a negyedik helyre a felsőházi rájátszásban.

Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 6. forduló:
Dévai Autobergamo–Marosvásárhelyi VSK 4–1 (0–1).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2025–2026-os szezon, felsőházi rájátszás, 6. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2025–2026-os szezon, felsőházi rájátszás

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
7
5
0
2
27-23
32
2
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
7
3
2
2
23-23
26
3
Dévai Autobergamo Déva
7
3
0
4
19-20
19
4
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
7
1
2
4
22-25
18
Galaci United: Felezés után 17 pont az alapszakaszban
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: Felezés után 15 pont az alapszakaszban
Dévai Autobergamo: Felezés után 13 pont az alapszakaszban
Marosvásárhelyi VSK: Felezés után 13 pont az alapszakaszban
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!