Hirdetés

Két FK Székelyudvarhely játékos a válogatott keretében

Bálint Andor és Iszlai Richárd is behívót kapott a válogatott keretébe
Fotó: Erdély Bálint Előd

2022. szeptember 08., 14:23

Az októberi vébéselejtezőre készülő romániai futsalválogatott edzőtáborba vonul szeptember közepén, ezt követően két felkészülési összecsapást játszanak. A keretben ott van Bálint Andor, valamint Iszlai Richárd is az udvarhelyi gárda képviseletében.

2022. szeptember 08., 14:23

A felnőtt futsalválogatott edzőtáborral kezdi a felkészülését, ami szeptember 12-17. között zajlik majd Bukarestben. Ezt követően Moldovába utaznak, ahol 19-én összecsapnak az ukrán nemzeti gárdával, majd egy nappal később Moldova legjobbjaival.

Ami a vébéselejtezőket illeti, a 8. csoportba kerültek Finnország és Dánia mellett, október 6-án és 11-én találkoznak a két együttessel, a visszavágókat 2023. márciusában rendezik.

A romániai futsalválogatott kerete:

Kapusok: Theodor Badea Lungu (Temesvári CFR), Petrișor Toniță (Galaci United), Andrei Dinicuta (Dévai Autobergamo);
Mezőnyjátékosok: Adrian Oanea (Elledi Futsal, Olaszország), Octavian Cireș (Galaci United), Hadnagy István (Kecskemét Futsal, Magyarország), Andre Sasse (Portimonense, Portugália), Daniel Araujo (Galaci United), Bálint Andor (FK Udvarhely), Sergiu Gavrilă (Dévai Autobergamo), Iszlai Richárd (FK Udvarhely), Felipe Oliveira (Napoli Futsal, Olaszország), Andrei Crăciun (Galaci United), Paulo Fereira (Povoa Futsal Club, Portugália).
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

Nagyhatalommal találkozik a romániai futsalválogatott a világbajnokság felé vezető úton

Kisorsolták a 2028-as teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőinek főcsoportjait. A romániai válogatott az öt évvel ezelőtti vb-győztes Portugáliát kapta egyik ellenfélként.

Magyar bajnoki aranyért küzdenek meg a székely futsalosok

Csütörtökön rajtol a magyar futsal NB I döntője, amelyben az Újpest FC és a Nyíregyháza csap össze története első bajnoki címéért. A nyírségi együttes keretében három székelyföldi játékos is szerepel.

A Székelyudvarhelyi VSK nyerte az Aranycsapat Kupát Komáromban

A Székelyudvarhelyi VSK diadalával zárult a VII. Aranycsapat Kupa, amelyet április 29-én rendeztek meg a Komáromi Napok egyik kiemelt sporteseményeként.

Góllal mutatkozott be a magyar élvonalban a székelyudvarhelyi futsalos

Hétfőn pályára lépett új csatatában, lejátszotta első találkozóját az NB I-ben Bálint Andor. A sérülés után visszatérő játékos eredményes volt az új klubja győztes összecsapásán.

Újabb székelyudvarhelyi futsalos igazolt a magyar NB I-be

Eddigi pályafutása alatt csak Székelyudvarhelyen játszott Bálint Andor. A sérüléséből felépülő sportoló úgy döntött, nem a romániai 1. Ligában, hanem a magyar élvonalban folytatja.

Két ízben is továbbjutásra állt a magyar futsalválogatott az olaszok ellen az Európa-bajnokságon

Közel volt egy újabb történelmi tetthez a magyar teremlabdarúgó-válogatott a kontinenstorna utolsó csoportmeccsén. A lengyelek legyőzése után az olaszok dolgát is alaposan megnehezítette.

Örül a magyarok sikerének, Bíró Attilának hazahúz a szíve

Székelyudvarhelyen indult, ott is szeretné lezárni pályafutását Bíró Attila. Volt román és magyar futsalválogatott. A ljubljanai Európa-bajnokságon a lelátóról követte a nemzeti csapat szereplését.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!