Hirdetés

Két egymás utáni góllal alapozta meg a dánok elleni sikerét a romániai futsalválogatott

Taktikus meccset játszott a romániai futsalválogatott a dánokkal
Fotó: Tuchiluș Alex

A több székelyföldi játékossal a keretében felálló romániai futsalválogatott legyőzte Dániát a Sepsiszentgyörgyön rendezett világbajnoki selejtezőn. Kacsó Endre együttese ezzel fontos lépést tett a csoport második helyének megszerzése felé.

Nagy tétje volt a vasárnap esti összecsapásnak, hiszen a 7-es csoport harmadik tagja, Portugália számít a továbbjutás fő esélyesének. Így a második helyért Románia és Dánia verseng, ezért különösen fontos volt a közvetlen párharc első felvonásának megnyerése.

Hirdetés

A Sepsi Arénában rendezett meccsen a házigazda kezdett veszélyesebben, a dánok azonban két nagy helyzettel válaszoltak. Az első percekben mindkét kapusnak akadt dolga, a vezetést aztán a romániai válogatott szerezte meg. A 8. percben egy szöglet után Nastai remek passzát Andrei Crăciun közelről juttatta a hálóba.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

Két perccel később már kettővel vezetett a házigazda. Ionuț Marin a saját térfelén szerzett labdát, végigvezette a pályán, majd a kimozduló kapus mellett a hálóba gurított.

A dánok öt a négy elleni játékkal próbáltak közelebb kerülni, de a védelem jól zárt, és nem engedett sok lehetőséget ellenfelének. Sőt, Hadnagy István akár tovább is növelhette volna az előnyt, de az üres kapura ívelt labdája kevéssel elkerülte a célt.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A szünet után a vendégek kezdeményeztek, igyekeztek feltörni a házigazdák védelmét, de kevés sikerrel jártak. A távoli lövéseket Petrișor Toniță magabiztosan hárította.

Mindkét csapat nagyot küzdött, a mérkőzés taktikus csatát hozott.

A hajrában Hansen és Hadnagy előtt is adódott lehetőség, a szépítés a 39. percben jött össze: El-Ouaz távoli lövése egy védő lábán irányt változtatott, és a bal alsó sarokban kötött ki.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

A hátralévő másfél percben Kacsó Endre együttese megőrizte előnyét, és 2–1-re megnyerte az összecsapást.

A csoport második továbbjutó helyéről a két válogatott jövő évi visszavágója dönthet.

Futsal, világbajnoki selejtező, 3. forduló

Románia–Dánia 2–1 (2–0).
Gólszerzők: Andrei Crăciun (8.), Ionuț Marin (10.), illetve El-Ouaz (39.).
Románia: Toniță – Iszlai, Miklós, Kanyó, Hadnagy. 2. sor: Nastai, Cherteș, Crăciun, Marin. Játszott még: Veress, Toader. Szövetségi kapitány: Kacsó Endre.

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

•  Fotó: Tuchiluș Alex

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Kacsó Endre: taktikailag kell felülmúlnunk a dánokat

Fontos lépést tehet a továbbjutás felé a romániai futsalválogatott, amely vasárnap Dániát fogadja a Sepsi Arénában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több meghatározó játékosára sem számíthat, de hazai pályán győzelmet vár.

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Pár helyen változtatott keretén a romániai futsalválogatott szövetségi kapitánya

A portugálok elleni papírforma vereséget követően a dánokkal játszik vb-selejtezőt a román futsalválogatott. A székelyföldi klubokra épülő keret Sepsiszentgyörgyön gyűl össze, ott lesz a mérkőzés is.

Vébéselejtezőt játszanak a Sepsi Arénában, elindult a jegyértékesítés

Sepsiszentgyörgyön folytatja világbajnoki selejtezős szereplését a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese november 8-án Dániát fogadja, a továbbjutás szempontjából különösen fontos találkozóra már megkezdődött a jegyértékesítés.

Román csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját

A többszörös bajnok Galaci United megszűnése miatt ebben az idényben romániai csapat nélkül rendezik a futsal Bajnokok Ligáját. A Sepsi-SIC nem vehette át a Duna-parti együttes helyét a nemzetközi kupakiírásban.

A székelyföldi futsalosok megtapasztalták, milyen a világ egyik legjobbjával játszani

A romániai teremlabdarúgó-válogatott 6–1-es vereséget szenvedett Portugáliától a 2028-as világbajnokság selejtezőjében. Bálint Andor és Iszlai Richárd szerint a különbséget a portugálok gyorsasága és a pontrúgások kihasználása jelentette.

Állta a sarat a romániai futsalválogatott, a portugálok villantottak a tudásukból

Érvényesítette a papírformát a portugál futsalválogatott a Marosvásárhelyen rendezett vb-selejtezőmeccsen a romániai együttessel szemben. Vállalható különbségű végeredmény született.

Kacsó Endre edzői karrierje egyik legnehezebb meccsén irányítja a futsalválogatottat

Kemény próbatétel előtt áll a romániai futsalválogatott, amely szerdán este Marosvásárhelyen a sportág egyik nagyhatalmát, Portugáliát fogadja a 2028-as világbajnokság selejtezőjében.

A portugálok nagyarányú győzelemmel hangoltak a románok elleni marosvásárhelyi futsalmeccsre

A portugál futsalválogatott 10–3-ra legyőzte Dániát a 2028-as vb-selejtező 7. csoportjának első mérkőzésén. A világranglista második helyén álló luzitánok szerdán Marosvásárhelyen a román válogatottal találkoznak.

Tizenegy játékost küldenek a futsalválogatottba a székelyföldi klubok

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Kacsó Endre kihirdette keretét az októberi és novemberi két hazai mérkőzésre a világbajnoki selejtezősorozatban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!