A hét elején az U19-es korosztályú Román Kupát megnyert játékosokra épülő marosvásárhelyi csapat félénkebb kezdés után fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását, és 4–1-re elhúzott. Az első félidő vége felé viszont elkövettek néhány hibát, amit az ellenfél azonnal kihasznált, és a szünetig egy gólra felzárkózott (4–3).
A második játékrész elején ráadásul nagyon gyorsan sikerült egyenlíteniük a vendégeknek.
Ezután azonban Kacsó Endre vezetőedző tanítványai összeszedték magukat, és gyors egymásutánban elkezdték a gólgyártást.
A vásárhelyiek a lesérült Patrick Chertes és a két sárga lap miatt kiállított Nagy Norbert kiválásával is uralták a játékot, kilencszer találtak be a végéig, az Arad megyei ellenfél pedig csak kettővel tudott válaszolni, így fölényesen, hétgólos különbséggel 13–6-ra nyertek.
A visszavágót jövő vasárnap rendezik Simándon, ahol
amennyiben a Marosvásárhelyi VSK megőrzi az előnyét, bejut a bajnokság döntőjébe, egyben bebiztosítja feljutását az élvonalba.
A másik elődöntős párharcot már lejátszották, a Gyergyóremetei Kereszthegy összesítésben 4–3-ra alulmaradt a Mausoleul Mărăşeşti csapatával szemben, így elszalasztotta az esélyét, hogy az első osztályban szerepeljen.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!