Hirdetés

Idegenben győzné le a bajnokot a Futsal Klub Székelyudvarhely

Az idei szezonban az alapszakaszban mindkétszer döntetlent játszottak egymással
Fotó: Erdély Bálint Előd

Rangadóra készül a Futsal Klub Székelyudvarhely, a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának ráadáskörében a címvédő, korábbi éllovas Galaci United vendége lesz csütörtökön 17 órakor. Az udvarhelyiek elhoznák a pontokat a Duna partjáról.

Az idei szezonban az alapszakaszban mindkétszer döntetlent játszottak egymással, Székelyudvarhelyen az FK 3–1-re is vezetett, innen egyenlített a United, míg Galacon ritka eredménnyel zártak, hiszen a 40 perc alatt egyetlen gól sem született.

Hirdetés

Galac a második fordulóban állt az alapszakasz élére, vezetett nyolc ponttal is, ám éllovas pozícióját épp a ráadáskör kezdetén veszítette el.

A címvédő szabadnapos volt az első fordulóban, a Kolozsvári Clujanát simán, 15–1-re legyőző FK állt az élre. A második játéknapnak pedig úgy futnak neki a felek, hogy már a Dévai Autobergamo vezet, miután a Hunyad megyeiek ugyancsak simán, 13–2-re győztek Kolozsváron.

A mérkőzést élőben közvetítik az frf.tv honlapon.

Jakab Zoltán, az FK Székelyudvarhely vezetőedzője bizakodóan vezette fel a találkozót. „Még kérdéses, hogyan állunk össze, de nagy lehetőség vár ránk, hogy jó játékkal jó eredményt érhetünk el.

Nagyon fontos meccs ez, hiszen ahhoz, hogy az alapszakasz végén az első kettőben végezzünk, Galac vagy Déva ellen mindenképp nyerni kell. Mert akkor a sorsod a saját kezünkben lesz, és egyből az elődöntőbe jutunk.

A Déva–Galac meccset Pele, Cardenas és Crăciun is kihagyta, a légiósok nem játszanak ellenünk, Crăciunról még nem tudjuk, hogy felépült-e. A bajnokság teljesen nyitott, azzal, hogy Déva legyőzte Galacot, ha most sikerülne nyernünk, akkor akár az alapszakasz első helye is elérhető lesz számunkra. De ehhez – hangsúlyozom – a fontos meccseket meg kell nyernünk” – mondta Jakab.

Az FK-val kapcsolatos hír, hogy Andrei Grigoraș kapus személyes okok miatt kihagyja a találkozót. A csapat korábbi játékosa, Gálfi Artúr, akivel közös megegyezéssel még az ősszel szerződést bontottak, a Dévai Westhez írt alá.

A bajnokit követően vasárnap már a Román Kupa nyolcaddöntőjében játszik az FK, 17.30-kor a Luceafărul Buzău vendége lesz.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as alapszakasz, 16. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2022–2023-as alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
13
10
2
1
88-31
32
2
Dévai Autobergamo Déva
14
10
1
3
79-37
31
3
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
14
9
3
2
95-40
30
4
Temesvári CFR Temesvári CFR
14
9
0
5
56-31
27
5
Dévai West Dévai West
13
5
0
8
50-63
15
6
Luceafărul Buzău Luceafărul
14
2
0
12
39-73
6
7
Kolozsvári Clujana Clujana
14
0
0
14
24-156
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

A vonal fölött maradni – ez a tét az FK Csíkszeredának

Túl vagyunk három fordulón a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásában. Az FK Csíkszereda egyelőre biztos bennmaradó helyen áll. Nézzük, mi várható a székelyföldi együttesre a folytatásban.

Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

`
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Mánya Szabolcs: nem dőlhetünk hátra, még nincs meg a döntő

Remek formában szerepel a futsal 1. Liga felsőházi rájátszásában a Sepsi-SIC, amely nyolcpontos előnnyel áll a második helyen. Mánya Szabolcs edző-játékos szerint ugyanakkor nem dőlhetnek hátra, és minél előbb be kell biztosítaniuk helyüket a döntőben.

A futsalcímvédő már a döntőben, várja az ellenfelét

Matematikailag elérte, hogy idén is a fináléban szerepeljen az ötszörös futsalbajnok. A Sepsi-SIC-nek a legnagyobb az esélye, hogy idén az aranyéremért küzdjön meg.

Sok helyzetet kihagyott, azért megnyerte a meccset a VSK Székelyudvarhely

A pihenőt követően fordította meg az állást a VSK Székelyudvarhely a Luceafărul Buzău ellen a teremlabdarúgó 1. Liga alsóházában. Belefért, hogy kihasználatlanul maradt négy kisbüntető is.

Drámai végjáték, az utolsó másodpercekben lett döntetlen a székely futsalrangadó

Pazar mérkőzést játszott egymással a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 5. fordulójában. Másfél perccel a vége előtt még két góllal vezetett a házigazda, mégis döntetlen lett a vége.

Csoportelsőként jutott a rájátszásba a Kereszthegy, brassói ellenféllel kezd

Nagyszerű teljesítménye után csoportelsőként jutott a rájátszásba a teremlabdarúgó 2. Ligában a Gyergyóremetei Kereszthegy csapata, amely a negyeddöntőben a Brassói Kids Tâmpa ellen kezdi meg a küzdelmet.

Sorsoltak a Román Kupában, a fináléban jöhet össze a székely rangadó

Kialakult a teremlabdarúgó Román Kupa 2025–2026-os kiírásának elődöntős párosítása. A Final Four-t Székelyudvarhelyen rendezik, ahol a címvédő is pályára lép.

Megszorongatni sem tudta a futsalbajnokot a Marosvásárhelyi VSK

Gyorsan előnybe került, majd érvényesítette a papírformát a Galaci Unted a teremlabdarúgó élvonal play-offjában. Ezzel nagyrészt elszálltak a Marosvásárhelyi VSK döntőbeli álmai.

Visszavágott az Autobergamo, megszakadt a Sepsi-SIC veretlensége

Revansot vett a nemrég elszenvedett vereségért a Dévai Autobergamo a Sepsi-SIC ellen, amely vasárnap este egy gólszegény mérkőzésen múlta felül a háromszéki együttest. A zöld-fehérek ezzel elveszítették veretlenségüket a felsőházi rájátszásban.

A két hazai gólra kilenccel válaszolt a VSK Udvarhely

Gólzáporos mérkőzésen, fölényes játékkal győzött a VSK Székelyudvarhely a Mausoleul Mărășești otthonában, és továbbra is versenyben maradt a teremlabdarúgó 1. Liga alsóházának megnyeréséért.

Kanyó mesterhármasával továbbra is hibátlan a Sepsi-SIC

Újabb kemény meccs várt a Sepsi-SIC együttesére a teremlabdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszásának 3. fordulójában, a Dévai Autobergamo látogatott a Sepsi Arénába. A zöld-fehéreknek ezúttal sem volt könnyű dolguk, de végül otthon tartották a három pontot.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!