A 29 éves futsalos Székelyudvarhelyen nevelkedett, és tagja volt annak a csapatnak, amely a 2014–2015-ös idényben megszerezte a Futsal Klub első U19-es országos bajnoki címét. Később a felnőttcsapatban is alapemberré vált, majd a Csíkszeredai Imperial Wethez, aztán a Dévai Autobergamóhoz igazolt. Ez idő alatt a romániai válogatottban is bemutatkozott, meghatározó tagjává vált.
2021 nyarán Magyarországra szerződött, ahol a Kecskemét játékosa volt, majd visszatért Székelyudvarhelyre. Az akkor még Futsal Klubnak nevezett együttessel 2025-ben bajnoki ezüstérmet szerzett. Az elmúlt idényt ismét a magyar élvonalban töltötte, ezúttal a Nyíregyházi Spartacus együttesénél: csapatával bejutott a bajnoki döntőbe, ahol ezüstérmes lett, egyénileg pedig a góllövőlista harmadik helyén végzett.
Hadnagy visszatérésével tovább erősödik a VSK, hiszen korábban már visszatért a magyar NB I-ből Bíró Attila, a klub pedig meghosszabbította két kulcsjátékosa, Miklós Tamás és Tankó Levente szerződését is.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Pont került Anderson Ceará hosszú ideje húzódó átigazolási történetének végére: a brazil labdarúgó az egyiptomi National Bank of Egypt SC játékosa lett. Az átigazolás részleteiről Rédai Attila, az FK Csíkszereda sajtófőnöke számolt be a Székely Sportnak.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!