Vasárnap késő délután a Futsal Klub Székelyudvarhely majdnem telt ház előtt fogadta a városi sportcsarnokban a Dévai West együttesét a teremlabdarúgó Román Kupa nyolcaddöntőjében.
A Florin Ignat által irányított hazaiaknál a Toniță – Bálint, Kedei, Tankó és Hadnagy volt a kezdő ötös, a második sorban kapott helyet a friss igazolás, a brazil Leonardo Dos Santos (Pelé), Gavrilă, Dudău és Péter társaságában, a meccs során pályára lépett még Tompea – Boga, Kerestély és Popovics.

Alaposan megnyomta az elejét az FK, Hadnagy és Pelé meg is zörgette a hálót. A dévaiak „öregfiú-csapata” – többen túl a negyven életévükön – nem igazán találta a ritmust. Kétgólos hátránynál mezőnyjátékosra cserélték kapusukat, de ez a húzás sem jött be. Toniță egy védés után saját félköréből lőtte be a labdát. Aztán Bálint és Boga is feliratkoztak a góllövőlistára, úgy, hogy üres kapura voltak eredményesek.

Pelé brazilos mozdulattal, sarokkal viccelte meg a kapust, így a szünetben már 6–0-ra vezetett a székelyudvarhelyi együttes.
Alig, hogy megkezdődött a második játékrész, Kedei beköszönt, a Dévának összejött a szépítés, egy volt udvarhelyi játékos, Gálfi révén.

Hadnagy és Toniță is duplázott, annak ellenére, hogy a szurkolótábor kérte a tizediket is a kedvenceitől, már a 26. percben kialakult a 9–1-es végeredmény.
Könnyedén jutott a legjobb nyolc közé a Futsal Klub Székelyudvarhely, várhatja a negyeddöntő sorsolását.

Teremlabdarúgó Román Kupa, nyolcaddöntő:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Dévai West 9–1 (6–0).
Gólszerzők: Hadnagy István (3., 25.), Leonardo dos Santos (6., 19.), Petrișor Toniță (9., 26.), Bálint Andor (13.), Boga Bence (17.), Kedei Barna (21.), illetve Gálfi Artúr (22.).
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.
Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!