A Sepsi-SIC elleni győztes székelyföldi rangadó után újra hazai pályán játszott a marosvásárhelyi csapat, hétfőn késő délután a sereghajtó Universitatea Craiovát fogadta a futsal 1. Liga hatodik fordulójában.
A két együttes nem volt egy súlycsoportban, a VSK az elejétől komolyan vette a mérkőzést és letámadta ellenfelét. Alig több mint két perc telt el és máris megszületett az első hazai gól, Chertes lőtt a hálóba, kevéssel ezután pedig rögtön érkezett a második is.
Egymást érték a helyzetek az oltyánok kapujánál, az első félidő közepén talált be újra a házigazda, a szünetig pedig még kétszer volt eredményes, így 5–0-ra fölényesen vezetett.
Fordulás után tovább nőtt a különbség a két fél között, ezután azonban a VSK hosszú ideig nem tudta bevenni a craiovai kaput. A hazaiaknál leginkább fiatal játékosok voltak a pályán, ezt kihasználva pedig veszélyesebbé váltak a vendégek. Több nagy lehetőséget is kihagytak, de a szépítés sokáig nem jött össze nekik.
Egészen a 36. percig kellett várni az újabb vásárhelyi találatra, amikor Barbócz másodszor volt eredményes. Közben kigyűlt a hazai csapat hatodik szabálytalansága, a Craiova kisbüntetőt végezhetett el, ezt azonban kihagyta.
A végére túlságosan kiengedtek a VSK játékosai, így újabb tízmétereshez jutott a vendég gárda, és ezúttal már betalált. Ráadásul még egyet faragtak a hátrányukból, így alakult ki a 7–2-es végeredmény.
A marosvásárhelyiek gyengébb gólkülönbségük miatt lecsúsztak a második helyre a tabellán a VSK Székelyudvarhely mögé. A romániai válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt szünet következik a bajnokságban, Kacsó Endre együttese legközelebb október végén a Lucafărul Buzău vendégeként játszik.
| 2026. 10. 11. 18:00 | VSK Székelyudvarhely VSK Székelyudvarhely | Real Oltenia Rojiște Real Oltenia Rojiște | 16-1 |
| 2026. 10. 11. 18:00 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 2-1 |
| 2026. 10. 12. 18:00 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | Universitatea Craiova U Craiova | 7-2 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | VSK Székelyudvarhely VSK Székelyudvarhely | 5 | 4 | 1 | 0 | 37-8 | 13 |
2 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 5 | 4 | 1 | 0 | 36-11 | 13 |
3 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 5 | 3 | 0 | 2 | 24-13 | 9 |
4 | Vajdahunyadi Corvinul Corvinul | 5 | 2 | 0 | 3 | 19-19 | 6 |
5 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 5 | 2 | 0 | 3 | 17-24 | 6 |
6 | Real Oltenia Rojiște Real Oltenia Rojiște | 6 | 1 | 1 | 4 | 14-51 | 4 |
7 | Universitatea Craiova U Craiova | 5 | 0 | 1 | 4 | 11-32 | 1 |
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!