Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk, a Futsal Klub helyett VSK Székelyudvarhely lett idéntől a teremlabdarúgó 1. Ligában szereplő együttes neve.
Nem csak a név, hanem a keret is változott. Távozott öt olyan játékos, akik húzóemberek voltak, rendre meghívást kaptak a romániai válogatottba: Petrișor Toniță, Sergiu Gavrilă, Vlăduț Dudău, Hadnagy István és Bálint Andor. Ahogy az edzővel, Florin Ignattal sem hosszabbítottak.
A VSK ezen a héten vágott neki az új szezonnak, az edzői feladatkört Jakab Zoltán látja el, az ő munkáját pedig Tankó Levente játékos, csapatkapitány segíti. Ezen a héten a fizikai, az erőnléti tréningek vannak főhangsúlyban, ezt követik már a labdás edzéseket.
„Igazán fiatal csapatunk lesz, ez pedig számukra egy remek lehetőség lesz, hogy sokat játsszanak, fejlődjenek. A jövő csapatát építjük, lássuk, miként ragadják meg ezt az esélyt, hogy beépüljenek a nagyok közé.
Ami engem illet, Jakab Zoltán vezetőedzővel úgy egyeztünk, hogy mindenben segítem a munkáját, amiben tudom, amolyan segédedzői szerepkör az enyém” – mondta el a Székely Sport megkeresésére Tankó Levente, aki így játékosként belekóstol a nagycsapat szakmai munkájába is.
A VSK Székelyudvarhely jövő hétvégén, augusztus 9–10-én hazai környezetben szervez négycsapatos felkészülési tornát. Ide a Marosvásárhelyi VSK-t, a Dévai Autobergamót és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-et hívta meg.
Ezt követően még lesz egy tesztmeccse Sepsiszentgyörgyön, aztán augusztus 26-án jön a Szuperkupa a Galaci United ellen.
A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakasza a tervek szerint augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik.
Kapusok: Sandrin Tompea, Szabó Ervin, Lőrincz Zsolt.
Mezőnyjátékosok: Kedei Barna, Miklós Tamás, Tankó Levente, Tifán Tamás, Péter Miklós, Boga Bence, Kerestély József, Popovics Erik, Kiss Csaba, Bálint Patrik, Fazakas Zalán, Vass Lóránd, Boér Ákos, Partene Denisz.
Vezetőedző: Jakab Zoltán.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!