Hirdetés

Fiatalos lendület, a jövő futsalcsapatát építik a VSK Székelyudvarhelynél

A felkészülési időszak első fele jobbára az erőnlét fejlesztéséről szól

Egy teljes sor eligazolt, még szokni kell az új klubnevet, ahogy azt is, hogy nem a bajnoki döntőbe való bejutás a célkitűzése a székelyudvarhelyi teremlabdarúgó együttesnek. Új edzőpárossal vágtak neki a munkának.

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk, a Futsal Klub helyett VSK Székelyudvarhely lett idéntől a teremlabdarúgó 1. Ligában szereplő együttes neve.

Kapcsolódó

Hirdetés

Nem csak a név, hanem a keret is változott. Távozott öt olyan játékos, akik húzóemberek voltak, rendre meghívást kaptak a romániai válogatottba: Petrișor Toniță, Sergiu Gavrilă, Vlăduț Dudău, Hadnagy István és Bálint Andor. Ahogy az edzővel, Florin Ignattal sem hosszabbítottak.

Kapcsolódó

A VSK ezen a héten vágott neki az új szezonnak, az edzői feladatkört Jakab Zoltán látja el, az ő munkáját pedig Tankó Levente játékos, csapatkapitány segíti. Ezen a héten a fizikai, az erőnléti tréningek vannak főhangsúlyban, ezt követik már a labdás edzéseket.

„Igazán fiatal csapatunk lesz, ez pedig számukra egy remek lehetőség lesz, hogy sokat játsszanak, fejlődjenek. A jövő csapatát építjük, lássuk, miként ragadják meg ezt az esélyt, hogy beépüljenek a nagyok közé.

Még nincs semmiféle cél kitűzve, de úgy gondolom, hogy a rájátszás felsőházát el kell érnünk. Az erőviszonyokról sem tudunk sokat, valószínű, hogy hat együttes harcol majd azért a négy helyért.

Ami engem illet, Jakab Zoltán vezetőedzővel úgy egyeztünk, hogy mindenben segítem a munkáját, amiben tudom, amolyan segédedzői szerepkör az enyém” – mondta el a Székely Sport megkeresésére Tankó Levente, aki így játékosként belekóstol a nagycsapat szakmai munkájába is.

Tankó Levente segíti a vezetőedző munkáját

Tankó Levente segíti a vezetőedző munkáját

A VSK Székelyudvarhely jövő hétvégén, augusztus 9–10-én hazai környezetben szervez négycsapatos felkészülési tornát. Ide a Marosvásárhelyi VSK-t, a Dévai Autobergamót és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-et hívta meg.

Ezt követően még lesz egy tesztmeccse Sepsiszentgyörgyön, aztán augusztus 26-án jön a Szuperkupa a Galaci United ellen.

Jakab Zoltán lesz a VSK Székelyudvarhely vezetőedzője

Jakab Zoltán lesz a VSK Székelyudvarhely vezetőedzője

A teremlabdarúgó 1. Liga alapszakasza a tervek szerint augusztus utolsó hétvégéjén kezdődik.

A VSK Székelyudvarhely teremlabdarúgó együttesének kerete a 2025–2026-os szezonra

Kapusok: Sandrin Tompea, Szabó Ervin, Lőrincz Zsolt.
Mezőnyjátékosok: Kedei Barna, Miklós Tamás, Tankó Levente, Tifán Tamás, Péter Miklós, Boga Bence, Kerestély József, Popovics Erik, Kiss Csaba, Bálint Patrik, Fazakas Zalán, Vass Lóránd, Boér Ákos, Partene Denisz.
Vezetőedző: Jakab Zoltán.

Tifán Tamás visszatért Székelyudvarhelyre •  Fotó: László Ildikó

Tifán Tamás visszatért Székelyudvarhelyre
Fotó: László Ildikó

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!