A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) oldalán jelent meg a hír, miszerint Dorin Popa, a Dévai CSM elnöke úgy döntött, nem folytatja tovább klubvezetőként, tizenegy évig volt a Hunyad megyei gárda irányítója, befejezi ezen munkáját.
Ez egyben egyet jelent azzal, hogy a soron következő szezontól nem lesz ott a dévai együttes a teremlabdarúgó 1. Ligában.
Előbb CIP, utána Autobergamo névvel összesen öt alkalommal lett Déva aranyérmes. Előbbiek 2006-ban, 2007-ben és 2009-ben, utóbbiak 2014-ben és 2017-ben lettek aranyérmesek.
Csak az elmúlt évadban szerepeltek a CSM, azaz a VSK logója alatt, bronzéremmel zárták a 2023–2024-es szezont.
A romániai futsalcsapatok vakációznak. Egyedül az FK Székelyudvarhely tett közzé közösségi oldalán pár játékosmozgást. Legutóbb Bálint Andorral való szerződéshosszabbítást. Ezt megelőzően Balázsi Attila távozásáról adtak írt, ő a magyar élvonalban, a Debrecennél folytatja.
Hozzátették, hamarosan új igazolásokat tesznek közzé.
A többi gárdánál szabadságolnak, meg is tehetik, miután az élvonalba való beiratkozást július végéig kell megejteniük.
Kérdés, hogy a Dévai CSM kiszállásával hány klub küzd meg a soron következő idényben. Tavaly heten voltak, az információk szerint a másodosztály bajnoka, a Gyergyóremetei Kereszthegy, illetve a második helyezett, az FC Piatra Neamț maradna a 2. Ligában.
Meglehet, hogy a futsal élvonal fele székelyföldi lesz, a rajtnál minden bizonnyal ott lesz a Székelyudvarhely, a Marosvásárhely és a Sepsiszentgyörgy együttese.
A hétvégén súlyos sérülést szenvedett az FK Csíkszereda ifijátékosa, Ioó Edvin, akit helikopterrel szállítottak Marosvásárhelyre. A fiatal futballistán életmentő szívműtétet hajtottak végre, állapota stabilizálódott.
Folyamatos bírságok sújtják az FK Csíkszeredát a székely és magyar szimbólumok lelátókon való használata miatt. Az első figyelmeztetés után már három pénzbüntetés is érkezett, miközben a klub minden döntést megfellebbezett.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
A román hadsereg kötelékében Besszarábia „visszaszerzéséért” szerzett „érdemeivel” indokolja a román államfő, miért tüntette ki azt a 107 éves háborús veteránt, aki egyes szakértők szerint a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!