Hirdetés

Előbb győztek, majd ikszeltek az Eb társházigazdája ellen a magyar teremlabdarúgók

Mindkét meccsen felálltak a hátrányból a magyarok
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka

A januári Európa-bajnokságra készülő magyar futsalválogatott hazai pályán két barátságos mérkőzést játszott a kontinenstorna egyik házigazdája, Litvánia ellen.

MTI
2025. november 12., 20:39

A kedden rendezett első találkozón a magyarok kétszer is hátrányba kerültek, de sikerült fordítaniuk, és végül 5–2-re győztek. A szerdai összecsapás szintén fordulatos csatát hozott, amely végül 2–2-es döntetlennel zárult.

Ezekkel az eredményekkel már tízmérkőzéses a magyar válogatott veretlensége, legutóbb márciusban, a Norvégia elleni Európa-bajnoki selejtezőn kapott ki, azóta hét győzelem és három döntetlen a mérlege.

Hirdetés

Az Eb-felkészülés jegyében a magyar együttes december 17-21. között a horvátországi Porecben egy hatcsapatos nemzetközi tornán vesz részt Japán, Szlovénia, Lengyelország, Románia és Szaúd-Arábia társaságában, majd január 8. és 18. között már Telkiben készül, és a franciák ellen egy, a szerbek ellen két barátságos mérkőzést játszik.

Az Európa-bajnokságot január 21. és február 7. között rendezik meg Rigában, Kaunasban és Ljubljanában. A magyar együttes Szlovéniában játssza csoportmérkőzéseit, január 24-én Lengyelország, január 27-én a legutóbbi két Európa-bajnokságot megnyerő Portugália, majd január 29-én a szintén kétszeres Eb-győztes Olaszország ellen. A csoportból az első két helyezett jut tovább a negyeddöntőbe.

Teremlabdarúgás, felkészülési mérkőzés:

Magyarország–Litvánia 5–2 (1–2).
Gólszerzők: Nagy I. (11.), Kajtár (24., 25.), Suscsák (35.), Rábl (40.), illetve Juchno (2.), Sendzikas (20.).

Magyarország–Litvánia 2–2 (0–1).

Gólszerzők: Szabó L. (22.), Nagy I. (26.), illetve Baranauskas (10., 29.).

Magyarország: Alasztics, Faragó, Gémesi – Rábl, Győri, Kajtár, Büki, Vatamaniuc-Bartha, Fekete, Nagy I., Szabó L., Szalmás, Pál, Rutai, Suscsák.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Fegyveres rablás áldozata lett a magyar válogatott korábbi kapusa

Fegyveres rablás áldozata lett spanyolországi otthonában Gulácsi Péter, de a Villarreal labdarúgócsapatának korábbi válogatott kapusa és a családtagjai nem sérültek meg.

Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

`
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Ez is érdekelheti

A magyarokkal került egy csoportba a romániai U19-es futsalválogatott

Megismerte ellenfeleit a romániai U19-es futsalválogatott az Európa-bajnokság selejtezőjének főcsoportjában. Románia hazai pályán szerepel, a kvartettből csak az első helyezett jut ki a kontinenstornára.

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

Nagyhatalommal találkozik a romániai futsalválogatott a világbajnokság felé vezető úton

Kisorsolták a 2028-as teremlabdarúgó-világbajnokság selejtezőinek főcsoportjait. A romániai válogatott az öt évvel ezelőtti vb-győztes Portugáliát kapta egyik ellenfélként.

Magyar bajnoki aranyért küzdenek meg a székely futsalosok

Csütörtökön rajtol a magyar futsal NB I döntője, amelyben az Újpest FC és a Nyíregyháza csap össze története első bajnoki címéért. A nyírségi együttes keretében három székelyföldi játékos is szerepel.

A Székelyudvarhelyi VSK nyerte az Aranycsapat Kupát Komáromban

A Székelyudvarhelyi VSK diadalával zárult a VII. Aranycsapat Kupa, amelyet április 29-én rendeztek meg a Komáromi Napok egyik kiemelt sporteseményeként.

Góllal mutatkozott be a magyar élvonalban a székelyudvarhelyi futsalos

Hétfőn pályára lépett új csatatában, lejátszotta első találkozóját az NB I-ben Bálint Andor. A sérülés után visszatérő játékos eredményes volt az új klubja győztes összecsapásán.

Újabb székelyudvarhelyi futsalos igazolt a magyar NB I-be

Eddigi pályafutása alatt csak Székelyudvarhelyen játszott Bálint Andor. A sérüléséből felépülő sportoló úgy döntött, nem a romániai 1. Ligában, hanem a magyar élvonalban folytatja.

Két ízben is továbbjutásra állt a magyar futsalválogatott az olaszok ellen az Európa-bajnokságon

Közel volt egy újabb történelmi tetthez a magyar teremlabdarúgó-válogatott a kontinenstorna utolsó csoportmeccsén. A lengyelek legyőzése után az olaszok dolgát is alaposan megnehezítette.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!