A román U19-es teremlabdarúgó-válogatott egy új kihívás előtt. Az elmúlt generáció „kiöregedett”, ezzel az együttessel a szövetségi kapitány, Kacsó Endre kijutott az idei nyolccsapatos Európa-bajnokságra.
A soron következő kontinenstornának Horvátország lesz a házigazdája jövő év szeptemberében. A selejtezőre az európai szakszövetség elkészítette a sorsolást. A románok kiemeltek voltak, így csak a főcsoportban kapcsolódnak be.
A 2-es csoportba kerültek, ahol Ukrajna és Szerbia mellett egy, az előselejtezőből (Montenegró, San Marino, Gibraltár) érkező együttes lesz még az ellenfelük. Az első két helyezett jut ki az Eb-re.
Kacsó Endre a jövő hétre Székelyudvarhelyre hívott össze húsz sportolót, akik egy válogatóval egybekötött edzőtáborba vonulnak.
Kevesebb, mint egy év után menesztették Valentin Suciu vezetőedzőt a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului kispadjáról. A Suceava megyei gárda a feljutásért küzd a harmadosztály felsőházában.
Tamás Lászlónak adott igazat a bíróság a két évvel ezelőtti bukaresti incidens ügyében: megsemmisítették a bírságot. A csíki vezérszurkolót akkor megbírságolták és fél évre kitiltották a romániai stadionokból, de most elégtételt kapott.
Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!