Hirdetés

Csak a szépítésre futotta, nagy vereségbe szaladt bele a Sepsi-SIC

Egyetlen gólnak örülhetett a Sepsi-SIC, nem sikerült győzni. Korábbi felvétel
Fotó: Miska Brigitta

Nem tudott meglepetést okozni a Temesvári CFR otthonában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, amely vereséget szenvedett el hétfőn este a teremlabdarúgó-bajnokság alapszakaszának 17. fordulójában.

2024. február 19., 20:13

Nincs jó formában a háromszéki együttes, amely az őszi szünetet követően az idei évben a négy bajnokijából mindössze egyet tudott megnyerni, zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el, ezzel pedig az ötödik helyet foglalja el a tabellán.

Hirdetés

A hétfő esti találkozót megelőzően a temesváriak számítottak az esélyesebbnek, a papírformát pedig könnyedén érvényesítették is. Az első játékrészben a vendégek próbálták birtokolni a játékszert, ráadásul a 15. percben a vezetést is megszerezhették volna: Mánya indulhatott meg a kapussal szemben egy az egyben egy labdaszerzést követően, viszont egy védő visszaért és szerelni tudta az edző-játékost.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Nem sokkal később szintén egy ellentámadás végén Gáll Attila került helyzetbe, viszont nem volt kellően pontos a befejezése, nem talált kaput. A szünet előtt ismét Mánya próbálkozott, a kapáslövése fölé szállt.

Mikor már-már úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel vonulhatnak pihenőre, egy kavarodást követően a háromszékiek kapuja előtt maradt a labda, amit az ellenfél játékosa könyörtelenül büntetett (1–0).

Szinte a középkezdés után azonnal következett egy óriási hiba: a vendégek kapusa, Papp László a középpályán elvesztette a labdát, a temesvári támadó csak be kellett passzolja az üres kapuba (2–0).

A fordulást követően igyekezett szépíteni a zöld-fehér gárda, viszont a bekapott gólok után már nem tudott annyira fegyelmezetten játszani. Rögtön a második félidő elején kétszer is eredményes volt a hazai csapat, mindkétszer egy pontrúgást követően sikerült betalálniuk (4–0).

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

A folytatásban csak nőtt a különbség a felek között, majd öt perccel a vége előtt Szőcs László és Máthis Mátyás remek összjátéka után utóbbi talált be, így meglett a szépítés (6–1). A végére még maradt egy temesvári gól, 7–1 a végeredmény.

A Sepsi-SIC egy fordulóval az alapszakasz vége előtt az ötödik helyen áll a pontvadászatban, 28 pontot gyűjtött össze, így három egységgel marad le az udvarhelyiek mögött.

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 17. forduló:
Temesvári CFR–Sepsi-SIC 7–1 (2–0).
A vendégek gólszerzője: Máthis (35.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, 17. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
16
15
1
0
124-28
46
2
Temesvári CFR Temesvári CFR
17
14
1
2
101-27
43
3
Dévai CSM Dévai CSM
17
11
3
3
90-36
36
4
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
17
10
1
6
97-53
31
5
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
17
9
1
7
87-63
28
6
Mausoleul Mărăşeşti Mausoleul Mărăşeşti
17
6
1
10
79-81
19
7
Luceafărul Buzău Luceafărul
17
6
0
11
82-115
18
8
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
17
4
0
13
48-80
12
9
Dévai West Dévai West
16
3
0
13
54-129
9
10
Simándi Sólymok Simándi Sólymok
17
2
0
15
52-202
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Ajánljuk még

Egyszerre kapott büntetést és elismerést az FK Csíkszereda a Szuperligában

A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.

Nem aprózza el a FIFA: hatalmas összeget kereshet Kovács István a világbajnokságon

Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.

Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

`
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

Krónika

Premontrei botrány: senki ne az áldozatot hibáztassa, még az RMDSZ se!

Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

Hátrányból felállt, bajnoki döntőt játszik a VSK Székelyudvarhely ifi futsalcsapata

Az első két gólt a Kolozsvári Clujana jegyezte a futsal U19-es Elit Liga négyes döntőjének elődöntőjében. Nem roppant össze a VSK Székelyudvarhely, zsinórban négy találattal válaszolt.

A futsalbajnoki serlegért harcolnak az ifik Székelyudvarhelyen

Hazai környezetben koronázhatja meg az idényét a VSK Székelyudvarhely U19-es futsalcsapata. Szombaton és vasárnap a Rákóczi Centerben rendezik az Elit Liga négyes döntőjét.

A Marosvásárhely nem védheti meg a címét, a Székelyudvarhely veretlenül jutott a négyes döntőbe

Tavaly Marosvásárhely–Székelyudvarhely finálét rendeztek az U19-es futsal Elit Ligában. Idén a címvédő lemaradt a négyes döntőről, az udvarhelyiek meneteltek a pontvadászatban.

Mánya Szabolcs: tényleg elhittük, hogy ez egy különleges szezon lehet

Története legjobb eredményét érte el a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga 2025–2026-os idényében. Mánya Szabolcs szerint senki sem számított döntőre, a csapat azonban minden várakozást felülmúlt, és rengeteget fejlődött a szezon során.

Bajnokhoz méltó gesztust tett a döntő után a Galaci United a Sepsi Arénában

Hétfő este véget ért a futsal 1. Liga idénye, amelynek döntőjét a Galaci United nyerte meg. A Duna-partiak a Sepsi-SIC ellen 3:0-s összesítéssel győztek, a finálé után pedig egy apró, de figyelemre méltó gesztussal is felhívták magukra a figyelmet.

A végjátékban esett össze a Sepsi-SIC, megvédte címét a futsalbajnok

Sokáig úgy tűnt, hogy életben tartja bajnoki álmait a Sepsi-SIC, amely kétgólos előnyt dolgozott ki a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének harmadik mérkőzésén. Drámai hajrában fordított a Galaci United, és lezárta a párharcot.

Két vereség után hazai pályán javíthat a döntőben a Sepsi-SIC

Két mérkőzést már megnyert a Galaci United a futsal 1. Liga idei döntőjében, ám a Sepsi-SIC még bizonyíthat. A háromszéki együttes a következő összecsapást már hazai pályán játssza, és egy győzelem esetén újabb meccset rendezhetnek a Sepsi Arénában.

Semmi sem akart bemenni, már nincs hibázási lehetősége a Sepsi-SIC-nek

Egy nappal a futsal 1. Liga döntőjének első mérkőzése után ismét bátran játszott a Sepsi-SIC, amely több helyzetet is kidolgozott, azonban az ellenfél kapusa verhetetlen volt. A háromszéki gárda újra vereséget szenvedett és már nem hibázhat a fináléban.

Hosszabbításra késztette a címvédőt a Sepsi-SIC a futsaldöntő nyitányán

Hatalmasat küzdött a címvédő Galaci United otthonában a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga döntőjének első mérkőzésén. Hosszabbításban dőlt el a csata, ahol a bajnok élesebb volt, így előnybe került az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

Mánya Szabolcs: „ha már idáig eljutottunk, meg akarjuk nyerni a bajnokságot”

Első bajnoki döntőjére készül a Sepsi-SIC, amely a negyedik székelyföldi futsalcsapat lehet, amely megnyeri a román élvonalat. Mánya Szabolcs edző-játékos szerint tisztában vannak az előttük álló feladat nehézségével, azonban optimistán várják a finálét.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!