Hirdetés

Búcsúztatják Kleint és Mihályt

Klein és Mihály (középen) meghatározó tagjai voltak az udvarhelyi futsalnak
Fotó: Thomas Campean

2017. október 05., 14:10

Nosztalgikus hangulatú bajnoki meccset rendeznek Udvarhelyen a teremlabdarúgó 1. Liga 5. fordulójában. Vasárnap este hét órakor a Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal együttesét fogadja az FK, a találkozón búcsúztatják két meghatározó játékosukat.

2017. október 05., 14:10

A klub hivatalos honlapján megjelent hír szerint az FK vezetősége és szakmai stábja, a játékosok, valamint a szurkolók ekkor búcsúztatják a csapat két meghatározó játékosát, Klein Lászlót és Mihály Zoltánt.

Mindketten utoljára öltik magukra az udvarhelyi mezt. Mivel leigazolt játékosok, így pályára léphetnek a bajnokin, pár perc játékot követően méltatjuk pályafutásukat, megköszönjük az áldozatos munkájukat. Érdekesség, hogy mindketten szerepeltek az FK és a Sepsi színeiben. Az ellenfél is jelezte, ők is méltóképpen mondanak búcsút korábbi játékosaiknak

– írják.

Hirdetés

Az FK jelenleg második helyen áll a bajnokságban (az élen a száz százalékos Déva áll), a legutóbbi játéknapon a Marosvásárhelyi City’us vendégeként 7–1-es győzelmet ünnepelhetett.

A Sepsi Futsal eddig nem szerzett pontot a bajnokságban, és jelenleg az utolsó. A bajnokságot az Imperial Wet otthonában 9–1-es kiütéses vereséggel kezdte, majd kikapott otthon Galactól (0–2) és idegenben Călărași-on (0–6), a legutóbbi fordulóban hiába szerezte meg a vezetést Resicabánya ellen, végül vesztesen hagyta el a Szabó Kati sportcsarnok pályáját (1–4).

Az előző bajnokságban az FK mindkét találkozójukat simán nyerte, Sepsiszentgyörgyön 6–1-es, míg Udvarhelyen 7–2-es sikerrel gyűjtötte be a pontokat.

Az FK vezetősége felhívja a szurkolók figyelmét, hogy jegyeket elővételben munkanapokon a Notesz üzletben (Bethlen Gábor utca 5. szám) lehet vásárolni. Vasárnap a sportlétesítmény jegypénztára másfél órával a kezdő sípszó előtt nyit.

Újabb nehéz meccs vár a csíkiakra

A Galaci United elleni találkozó után ismét nehéz ellenfél vár a Csíkszeredai Imperial Wet csapatára. Szombaton 18 órától a Dunărea Călărași fogadja Szőcs Lorándékat. Eddig két meccsen maradt alul a Duna-parti együttes, az első fordulóban 4–2-re kikapott a Temesvári Informaticától, a legutóbb pedig ugyanilyen arányú vereséget szenvedett el a Dévai Autobergamo vendégeként. Ezen kívül a Sepsi Futsalt 6–0-ra, a City’ust pedig 2–1-re verte.

Pont nélkül a City’us

Minden eddigi meccsét kikapta a Marosvásárhelyi City’us, melynek ezúttal sincs sok esélye, ugyanis hétfőn 16 órától a Temesvári Informatica vendége lesz.

Teremlabdarúgás, 1. Liga, 5. forduló:
Resicabányai Muncitorul–Dévai Autobergamo (péntek, 17 óra)
Dunărea Călărași–Csíkszeredai Imperial Wet (szombat, 18)
Futsal Klub Székelyudvarhely–Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal (vasárnap, 19)
Temesvári Informatica–Marosvásárhelyi City'us (hétfő, 16)
Galaci United–Jászvásári Poli CSM (hétfő, 19).

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Dévai Autobergamo 18 15 3 0 146–25 48
2. Galaci United 18 15 1 2 109–32 46
3. Temesvári Informatica 18 12 3 3 101–40 39
4. FK Székelyudvarhely 18 11 2 5 131–71 35
5. Dunărea Călărași 18 8 3 7 70–67 27
6. Csíkszeredai Imperial Wet 18 7 3 8 91–75 24
7. Jászvásári Poli CSM 18 7 3 8 80–72 24
8. Resicabányai Muncitorul 18 3 0 15 50–174 9
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 18 1 0 17 30–137 3
10. Marosvásárhelyi City’us* 18 2 0 16 35–150 -2
*Marosvásárhelyi City’us büntetve 8 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!