Hirdetés

Bombagólok és pattanásig feszült idegek meccsén verte Dévát az FK Udvarhely

Fotó: László Ildikó

Év végi összefoglalókba való találatokkal lepte meg a Dévai CSM csapatát az FK Székelyudvarhely, majd a második félidőben hősies védekezéssel őrizte meg előnyét és győzte le riválisát kedden este a teremlabdarúgó 1. Liga 13. fordulójában.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Nagyjából háromnegyedig telt meg a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok nézőtere az év első hivatalos futsalmérkőzésére, a név- és így struktúraváltozáson átesett dévai csapatban több, az udvarhelyi közönségnek ismerős név szerepelt, mint a Matei-testvérek, vagy a honosított Valadares, míg a kispadon foglalt helyet és 26-os számmal nevezve volt az Autobergamo korábbi tulajdonosa, Dorin Popa.

Hirdetés

Az eleje az ismerkedésről és kemény belépőkről szólt, egészen a 3. perc végéig, amikor egy szabálytalanságot követően megszerezte a vezetést a házigazda: a bal oldalról Miklós passzolt keresztbe Iszlainak, aki bő tíz méterről kilőtte a jobb alsót.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A gólt követően nagyobb nyomás alá került az udvarhelyi védelem, ám hiába játszottak Dévánál a légiósok is, nem tudtak helyzetet kialakítani, az FK kiválóan zárta le a passzsávokat.

A 7. percben egy emberként robbant a csarnok, Boga a jobb oldali szögletponttól ívelte előre a labdát Balázsinak, aki a kilences vonaláról átvétel nélkül pöccintette el Dinicuță mellett a labdát, gyönyörű találat volt.

Érkezett is az időkérés a portugál Roger Augustótól, ám továbbra sem lehetett ráismerni a dévai csapatra, habár birtokolták a labdát, rengeteget hibáztak, az FK magabiztosan őrizte előnyét.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A dévai próbálkozások általában elhaltak a hazai blokkban, vagy az oldalhálóban kötöttek ki, Farkasnak első komolyabb védéseit a 14. percben kellett bemutatnia, Cristian Matei, majd Camara lövéseinél. Ezután kezdett tovább nőni a dévai nyomás, Valadares távoli próbálkozása is kaput talált, majd Ramic a keresztlécet lőtte telibe.

Egy adott pillanatban csak az idegenlégiósok szerepeltek Dévánál, de nem tudtak veszélyesek lenni, majd Nastai került ziccerbe, de ezt is védte Farkas.

Jakab Zoltán, a hazaiak edzője időkéréssel próbált kis erőt vinni csapata támadásaiba, hiszen a két gólt követően gyakorlatilag csak védekezéssel voltak elfoglalva a fiúk,

majd egy ellentámadás során Hadnagy tette próbára Dinicuțăt, majd Boga lőtt mellé.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A félidő végén pedig ismét Miklós szolgált gólpasszal, ezúttal oldalberúgást követően ívelt át a jobb oldalra, ahol Kanyó kapásból, 12 méterről lőtt a hálóba. A szünetig még kimaradt egy Bálint ziccer,

az FK pedig megérdemelt, háromgólos előnyben mehetett az öltözőkbe.

Bálint újabb helyzetével folytatódott a meccs, majd öt percen át labdatologatást és feszült játékot láthatott a közönség. A 26. percben veszélyes szabadrúgáshoz jutott Déva, ám ezt is túlkomplikálták, Farkas könnyen védett. A közönség pedig nem pihent, folyamatosan buzdította a hazai csapatot, ám hamarosan pár pillanatra elhalkult, mivel Cristian Matei végül faragott a dévai hátrányból.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az idegek pattanásig feszültek, történt is egy kisebb összeszólalkozás a dévai kispadnál, a vendégek két sárga lapot is kialkudtak maguknak a játékvezetőktől.

Mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek, a legnagyobbat Camara hagyta ki, amikor a 31. percben kapásból a bal kapufát találta telibe.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az utolsó hét és fél percre kigyűlt az FK szabálytalansága, majd nem sokkal később minimálisra fogyott az előnye, amikor egy kavarodást követően Farkas nem tudta megfogni a labdát, Camara volt a gólszerző. A közönség természetesen nemtetszésének adott hangot és óriási füttykoncertet kaptak a játékvezetők.

Pokolinak ígérkezett a mérkőzés hajrája, az idegeket pedig tovább feszítette, hogy az egyik játékvezető kommunikációs eszköze meghibásodott.

A folytatásban is minden erejét zsenge előnyének megtartására fordította az FK, ellentámadást sem tudott vezetni, Valadares, majd Simic ziccerénél pedig Farkasra volt ismét szükség.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Tizenhét másodperc maradt hátra, amikor mindent egy lapra téve lehozott kapusos taktikára váltott Déva, de nem jött ki a lépés, Valadares labdát veszített, így már nem fért bele semmi, csak a közönségtől a „Szép volt, fiúk!”, hatalmas meccset nyert meg az FK.

Az első félidőben mutatott gólerős játékot a másodikban felemésztette a védekezés, és még a szerencsére is szüksége volt az udvarhelyieknek, de a lényeg, hogy a három pontot otthon tartották.

Két idegenbeli mérkőzés következik, vasárnap 17 órakor a címvédő Galaci United, majd jövő csütörtökön, január 25-én a Sepsi-SIC vendége lesz az FK. A táblázat első négy helyezettjével történő találkozás utolsó állomása majd ismét a városi sportcsarnokban lesz, a Temesvári CFR elleni meccset február közepén rendezik.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Teremlabdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 13. forduló

Futsal Klub Székelyudvarhely–Dévai CSM 3–2 (3–0).

Gólszerzők: Iszlai (3.), Balázsi (7.), Kanyó (19.), illetve Cr. Matei (26.), Camara (34.).
FK: Farkas – Iszlai, Bálint, Miklós, Hadnagy. Játszott még: Tankó, Boga, Kanyó, Balázsi, Küsmödi, Kedei. Vezetőedző: Jakab Zoltán.
Déva: Dinicuță – Cr. Matei, Nastai, Simic, Camara. Cserék: R. Matei, Grosu, Gavrilă, Budai, Voin, Ramic, Valadares, Strugariu, Popa. Vezetőedző: Roger Augusto.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2023–24-es szezon, alapszakasz, 13. forduló

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Bedobta a törölközőt a futsalbajnok, megszűnik a Galaci United

Megszűnik a Galaci United futsalcsapata, amely 2003-as alapítása óta több mint két évtizeden keresztül meghatározó szereplője volt a román teremlabdarúgásnak. A klub vezetősége közleményben jelentette be, hogy befejezi működését.

A futsalbajnok hátat fordított a Szuperkupának, kérdéses az indulása az 1. Ligában is

Két nappal a futsal Szuperkupa-mérkőzés előtt jelezte a Galaci United, hogy technikai okok miatt nem tud elutazni Székelyudvarhelyre, így elmarad a Sepsi-SIC elleni találkozó. Kérdéses, hogy a címvédő ott lesz-e a hétvégén kezdődő bajnokságban.

A második összecsapáson is ugyanaz az eredmény született a székelyföldi futsalcsapatok között

Újabb gólgazdag felkészülési mérkőzést játszott egymással a futsal 1. Liga két székelyföldi együttese. A VSK Székelyudvarhely a hajrában fordított, és másodszor győzte le a Marosvásárhelyi VSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!