Csütörtökön este a bukaresti sportcsarnokban rendezték a teremlabdarúgó Eb-selejtező 4-es csoportjának mérkőzését, a román válogatott Bosznia-Hercegovinát látta vendégül. A Robert Lupu által irányított gárda győzelmi kényszerben játszott, miután az első két meccsén két döntetlent jegyzett, ellenlábasa megnyerte párharcait.
Ennek tükrében a házigazdák kezdtek jobban, két ígéretes gólszerzési lehetőségük is volt. Válaszképp a vendégek Radmilovic révén a 9. percben betaláltak, egy szöglet után. Kitámadott a román csapat, de nem találta az utat az egyenlítéshez. Az ellenlábas egy gyors ellentámadással a 17. percben kettőre növelte előnyét, kialakítva az első félidei eredményt (0–2).
A második felvonásban még nagyobb nyomást gyakorolt a román együttes, a 25. percben Ferreira távoli lökete a bal alsóban kötött ki. Savio akár ki is egyenlíthetett volna. Egy pontrúgás hozta a 2–2-es állást, Matei maradt egyedül egy bepöccintett oldalberúgást követően, az első lövését még hárította a kapus, a kipattanót már bevágta.
A végjátékban Bosznia-Hercegovina kitámadott, egy középre kiütött beívelést Ivankovic tízről a bal felsőbe bombázta. Másfél perccel a vége előtt mezőnyjátékosra cserélte kapusát a házigazda, megvolt az esély az újabb egyenlítésre, Matei közelről mellé pattintotta.
Kikapott, így nehéz helyzetbe került a román nemzeti együttes, távolodni látszik az Eb-re való kijutás. A soron következő fordulóban a két nemzeti együttes újból egymás ellen játszik, jövő héten a bosnyákok lesznek a házigazdák.
A nyolc Eb-selejtező csoportból az elsők egyenes ágon kijut a jövő évi tornára, míg a legjobb hat csoportmásodik is ott lesz a megmérettetésen.
Teremlabdarúgó Eb-selejtező, 4-es csoport, 3. forduló:
Románia–Bosznia-Hercegovina 2–3 (0–2).
Gólszerzők: Cristian Matei (36.), Paulo Ferreira (25.), illetve Anel Radmilovic (9., 17.), Srdjan Ivankovic (39.).
Szerbia–Észak-Macedónia – pénteken 19 órától.
A csoport állása: 1. Bosznia-Hercegovina 9 pont/3 meccs, 2. Románia 2/3, 3. Észak-Macedónia 1/2, 4. Szerbia 1/2.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Az UEFA fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Románia–Bosznia-Hercegovina mérkőzést szeptember 28-án a bukaresti Nemzeti Arénában.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!