Az elhatározást nem egyik napról a másikra hozták meg, és nem egyetlen személyhez vagy szezonhoz köthető. A növekvő költségek, a pénzügyi bizonytalanság és a klub működtetésével járó egyre nagyobb felelősség vezetett oda, hogy lezárják a United történetét.
A galaciak kiemelték, hogy nem szeretnék adósságokkal és be nem tartott ígéretekkel befejezni a klub működését. A közlemény szerint a döntés felelősségteljes lezárása egy több mint húszéves fejezetnek.
A Galaci United története során zsinórban öt alkalommal nyerte meg a román bajnokságot. Ők a címvédők, a Sepsi-SIC ellen győzedelmeskedtek a legutóbbi kiírásban. Többször elhódította a Román Kupát és a Szuperkupát is.
Az United még beiratkozott a soron következő 1. Ligába, de ezen a héten jelezte, hogy nem jelenik meg Székelyudvarhelyen a Sepsi-SIC elleni Szuperkupa-meccsen, illetve a pontvadászat első fordulójának összecsapását sem ütemezték.
A klub összesen 12 trófeát szerzett, a futsal Bajnokok Ligájában is több ízben hangzatos eredményeket ért el, sok koefficienst szerzett az országnak.
Marius Corbu szerezte a Ferencváros egyetlen gólját a Debrecen elleni 1–1-es döntetlennel végződött bajnoki mérkőzésen a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában.
Az önbizalomhiány a csapat egyik legnagyobb problémája az FK Csíkszereda nemrég kinevezett vezetőedzője szerint. Valentin Suciu minél hamarabb elérné az első győzelmet a Szuperligában. Saját játékfilozófiát és harcos mentalitást szeretne.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!