
A vendégek a Sepsi-SIC elleni döntetlennel kezdtek, majd a Mausoleul Mărăşeşti és a Luceafarul Buzău legyőzésével szorgosan gyűjtögették a pontokat, a játéknap előtt a második helyről érkeztek az éllovas otthonába. Az FK Székelyudvarhely a mezőnyből egyedüliként tudta megnyerni mindhárom eddigi bajnokiját, a sort a címvédő Galaci Uniteddel kezdte, majd az ezüstérmes Temesvári CFR-t, valamint a Dévai Westet is legyőzte.

A hazaiak részéről Gavrilă a második percben kezdte meg a gólgyártást a városi sportcsarnokban, Tankó passzát követően a kapu torkából nem hibázott. A vásárhelyiek – keretükben több olyan játékossal, akik korábban az FK-t erősítették (Iszlai, Küsmödi, Tifán) – nem torpantak meg a korai gól miatt, több lehetőséget is kialakítottak, de nem voltak igazán veszélyesek Toniță kapujára.

A hazaiak játéka nem volt gördülékeny, a sokat szaladó vendégek rendre megállították a támadásokat, így komolyabb lehetőséget nem is tudtak kidolgozni, rögzített helyzetekből pedig nem voltak pontosak.
Mezőnyjátékkal teltek el a percek, a VSK a fegyelmezett védekezésre és a labdaszerzésekből indított ellentámadásokra épített, míg a hazaiak türelmesen adogattak az ellenfél térfelén, mindezt veszélytelenül.

Aztán a játékrész végén Boga gondolt egyet, szenzációs csellel verte meg emberét, majd a kilencesről, két ember szorításából hatalmas gólt lőtt, a labda a jobb kapufáról pattant be a kapuba (2–0).
Rögtön időt kért és lehozott kapusos taktikára váltott Cosmin Gherman. Ez végül kifizetődő volt, hiszen a szünet előtt egy másodperccel (!) a megkülönböztető mezt viselő Iszlai távoli lövésébe beleért Tifán, a labda pedig a hazai kapuban kötött ki (2–1).

A második játékrészt is lehozott kapusos taktikával kezdte a VSK, hajszolta az egyenlítést, ám ezúttal nem jött ki a lépés, a 24. percben Hadnagy szerzett labdát, Kedei pedig az üres kapuba lőtt (3–1). A vásárhelyiek nem változtattak, amikor birtokolták a labdát, lehozott kapusos taktikát alkalmaytak, ezúttal Küsmödi öltözött be és a 28. percben nagy gólt lőtt a szélről, ismét visszajött egyre a VSK (3–2).

Ezúttal is hamar visszaállította kétgólos előnyét a házigazda, a 30. percben egy szögletet követően Bálint kényszerítőzött Kedeivel, majd a jobb alsóba lőtt. Nem sokkal később Hadnagy is feliratkozott a gólszerzők közé, félpályáról emelt az üresen maradt vásárhelyi kapuba. Innen már nem volt veszítenivalója a vendégeknek, továbbra is öt mezőnyjátékossal támadtak, de nem sikerült közelebb férkőzniük, a hazaiak pedig Bálint és Kedei révén az utolsó percben tovább növelték előnyüket, végül 7–2-re nyerték a meccset.

Megtartotta tökéletes mérlegét az FK Székelyudvarhely, habár végül öt góllal győzött, alaposan meg kellett dolgoznia a sikerért a Marosvásárhelyi VSK ellen. A vendégek lelkes és fegyelmezett játékukkal bárkinek nehézséget fognak majd okozni a bajnokságban.
Székely rangadó következik, Sepsiszentgyörgyre, a Sepsi-SIC-hez látogat október 7-én, jövő hétfőn az FK Székelyudvarhely, míg a Marosvásárhelyi VSK hazai pályán október 8-án a Temesvári CFR-t fogadja.

| 2024. 09. 28. 17:45 | Temesvári CFR Temesvári CFR | Dévai West Dévai West | 0-5 |
| 2024. 09. 29. 17:00 | Galaci United Galac | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 10-2 |
| 2024. 09. 29. 18:00 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 7-2 |
| 2024. 09. 30. 18:00 | Luceafărul Buzău Luceafărul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 4-6 |
#/# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely | 4 | 4 | 0 | 0 | 28-9 | 12 |
2 | Galaci United Galac | 4 | 3 | 0 | 1 | 27-8 | 9 |
3 | Dévai West Dévai West | 4 | 2 | 1 | 1 | 34-21 | 7 |
4 | Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK | 4 | 2 | 1 | 1 | 22-18 | 7 |
5 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC | 4 | 1 | 2 | 1 | 14-19 | 5 |
6 | Luceafărul Buzău Luceafărul | 4 | 1 | 0 | 3 | 18-31 | 3 |
7 | Temesvári CFR Temesvári CFR | 4 | 0 | 1 | 3 | 11-25 | 1 |
8 | Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti | 4 | 0 | 1 | 3 | 11-34 | 1 |
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!