Hirdetés

Az FK-nak nagyot kellett harcolnia a győzelemért

Fotó: Pál Árpád

2017. november 19., 20:20

Végig kiélezett mérkőzésen egygólos győzelmet aratott vasárnap este az FK Székelyudvarhely. A teremlabdarúgó 1. Liga 11. fordulójában a városi sportcsarnokban 4–3-ra legyőzte a Jászvásári CSM Polit, így tartja a lépést a Dévai Autobergamóval.

2017. november 19., 20:20

Bátran kezdtek a vendégek a több mint nyolcszáz néző előtt, Grigorașnak már az első percekben többször is dolga akadt. Az első hazai helyzetek Szécsi nevéhez fűződtek, ám löketeit rendre védte Pădure. A jég a 4. perc végén tört meg, Szécsi lőtt távolról laposan a bal alsóba. Küzdős, hajtós meccs volt, a vendégek egy pillanatig sem lassítottak, így többször is veszélyeztetni tudtak. A 9. percben Miklós állt közel a gólhoz, ám lövéseit védte a kapus.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Hirdetés

Nem játszottak alárendelt szerepet a vendégek, és a játékrész közepén egyenlítettek. Mindkét kapu veszélyben forgott, a hálóőrök egymás után mutatták be a bravúrokat,

az újabb gólt pedig a jászvásáriak szerezték, egy ellentámadás végén Șchiopu bombázott a hálóba.

Próbálta felpörgetni a játékot az FK, érkeztek is a helyzetek, az egyenlítő találat viszont nem, Szőcs csak kapufáig jutott, így meglepetésre a vendégek mehettek előnyben pihenni.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

FK-helyzetekkel folytatódott a második félidő, ám Pădure legyőzhetetlen volt, Szőcs pedig ismét eltalálta a kapufát. Jött is a hideg zuhany, a 24. percben Șchiopu duplázott. A vendégek a 27. percig állták a sarat, amikor egy balról érkezett beadást Miklós fejelt a hálóba.

Megjött a közönség hangja is, majd fél perccel később mindenki talpra ugrott, hiszen Szécsi bombázott a kapuba.

Aztán a 30. percben nehéz helyzetbe került az FK, Mányát állították ki a játékvezetők (fejbe rúgta ellenfelét) – az emberhátrányt hősiesen kivédekezte a csapat.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Egyenlő létszámnál ismét az FK veszélyeztetett, és egy gyönyörű Szőcs-szóló után visszaszerezte a vezetést. Forró volt a hajrá, a vendégek az egyenlítő gólt hajszolták, lehozott kapussal támadtak, de újabb találat már nem született.

Legközelebb jövő kedden (november 28.) játszik az udvarhelyi csapat, a 12. forduló egyik rangadóján a Temesvári Informatica vendége lesz (a Déva–Galac találkozónak még nincs időpontja).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 11. forduló:
Futsal Klub Székelyudvarhely–Jászvásári CSM Poli 4–3 (1–2), gólszerzők Szécsi (4., 28.), Miklós (27.), Szőcs (35.), illetve V. Pricop (11.), Șchiopu (16., 24.), kiállítva Mánya (30., FK). FK: Grigoraș – Szécsi, Szőcs, Bíró, Mánya. Játszott még: Miklós, Máté, Hadnagy, Kedei, Csala.

További eredmények: Imperial Wet–Déva 1–9 (0–5), Călărași–City'us 9–3 (5–1), Galac–Sepsi Futsal 13–1 (5–0). A Resicabánya–Temesvár mérkőzést hétfőn 17 órától rendezik.

Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
M GY D V GK P
1. Dévai Autobergamo 18 15 3 0 146–25 48
2. Galaci United 18 15 1 2 109–32 46
3. Temesvári Informatica 18 12 3 3 101–40 39
4. FK Székelyudvarhely 18 11 2 5 131–71 35
5. Dunărea Călărași 18 8 3 7 70–67 27
6. Csíkszeredai Imperial Wet 18 7 3 8 91–75 24
7. Jászvásári Poli CSM 18 7 3 8 80–72 24
8. Resicabányai Muncitorul 18 3 0 15 50–174 9
9. Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal 18 1 0 17 30–137 3
10. Marosvásárhelyi City’us* 18 2 0 16 35–150 -2
*Marosvásárhelyi City’us büntetve 8 ponttal

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Székelyföldi fiatalokra is építene a korosztályos futsalválogatott új kapitánya

Első összetartását vezeti Florin Ignat a romániai U19-es futsalválogatott élén. A marosvásárhelyi edzőtáborba 24 játékos kapott meghívót, köztük több székelyföldi fiatal is.

Fordulatos csatában nem tudott dűlőre jutni a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely

Döntetlennel zárult a székelyföldi rangadó a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely között a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójában. A vendég udvarhelyiek kettővel is vezettek, a házigazda azonban fordított, végül osztozkodtak a pontokon.

Tornagyőzelemmel hangolt a vb-selejtezőkre a romániai futsalválogatott

Mindhárom mérkőzését megnyerte, így tornagyőzelemmel zárta a horvátországi Futsal Week September Cupot a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre együttese veretlenül végzett az élen, a csapat egyik játékosa pedig egyéni díjakat is bezsebelt.

Kettővel elhúztak, jól gazdálkodtak az előnyükkel a marosvásárhelyi futsalosok

Kézben tartotta a találkozót és magabiztosan gyűjtötte be a pontokat a Marosvásárhelyi VSK a Vajdahunyadi Corvinul ellen a teremlabdarúgó 1. Liga második fordulójában.

Megkapta a Szuperkupát, aztán simán nyert a Sepsi-SIC

Ünnepi hangulatban kezdődött, fölényes sikerrel folytatódott a Sepsi-SIC első hazai bajnokija. A háromszékiek a mérkőzés előtt átvették a futsal Szuperkupát, majd 9–3-ra legyőzték a Luceafărul Buzău együttesét.

Továbbra is a székelyföldi csapatok játékosaira épül a futsalválogatott

A romániai teremlabdarúgó-válogatott szeptember közepén Horvátországban hangol a 2028-as világbajnokság selejtezőire. Kacsó Endre szövetségi kapitány együttese Porečben három felkészülési mérkőzést játszik.

A hajrában kozmetikázott az eredményen a Sepsi-SIC, a VSK Székelyudvarhely behúzta a székely futsalderbit

Hárommal vezetett a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga tavalyi ezüstérmesével szemben, amikor a Sepsi-SIC alkalmazni kezdte a vészkapusos taktikát. Így szoros lett az eredmény, de nem forgott veszélyben a hazaiak győzelme.

Kitömték a vendégek hálóját a Marosvásárhelyi VSK futsalosai

Kiütéses győzelemmel indította a teremlabdarúgó 1. Liga új idényét a Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat gólt rámolt be az újonc Real Oltenia Rojiște kapujába.

Címvédő nélkül, székelyföldi érmes reményekkel indul a futsal 1. Liga

Újabb futsalidény veszi kezdetét, a hétcsapatosra szűkült 1. Liga mezőnyében három székelyföldi együttes szerepel. A Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK és a VSK Székelyudvarhely edzőit kérdezte a Székely Sport a várakozásokról.

Trófeára tör az új futsalszezonban a marosvásárhelyi csapat

Kiélezett küzdelemre számítanak a Marosvásárhelyi VSK-nál a teremlabdarúgó 1. Liga új idényében. A játékosok tudatában vannak, hogy több vetélytársukat kell felülmúlják, de nagyon eltökéltek, és legalább az egyik trófea megszerzése a céljuk.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!