Telt ház előtt rendezték meg a teremlabdarúgó 1. Liga 3. fordulójának rangadóját, melynek első perceiben mindkét fél biztonsági játékra törekedett, a nézők csak távoli lövéseket láthattak. A jég az ötödik percben tört meg,
Grigoraș hosszú indítását Szécsi vette át, majd bő tíz méterről kilőtte Iancu kapujának bal alsó sarkát.
A 6. perc elején szabálytalan hazaadás miatt indirekt szabadrúgáshoz jutott az Informatica, azonban de Oliveira kihagyta a lehetőséget. Rögtön robbant a csarnok, hiszen
Mánya labdaszerzés után átcikázott a vendégek között, és a hálóba lőtt.
Igazi derbihangulat uralkodott, a felek minden labdáért hatalmasat küzdöttek. A 8. percben ismét mindenki talpra ugrott, egy FK-szöglet utáni kipattanót Mánya tíz méterről kapásból a jobb felsőbe lőtt. Innen átvette a mérkőzés irányítását az Informatica, és hamar visszajött a mérkőzésbe, a 11. percben Simic szépített, majd két perccel később Valadares lőtte ki távolról a jobb felsőt. Jakab időt kért, de hiába,
Lupu a 15. percben távolról váratlanul eleresztett lövéssel egyenlített.
A szünetig kevés helyzet alakult ki, a vendégek Simic révén eltalálták a kapufát.
A szünet után folytatódott az ádáz harc, a temesváriak voltak kezdeményezőbbek, a 29. percben pedig Valadares óriási szólógóljával megszerezték a vezetést. Ezt követően labdatartásra törekedtek, ám így is Grigoraș volt többször próbára téve. A 33. percben Szőcs próbálkozott kétszer, majd Szécsi és Mánya is, ám távoli lövéseiket kivédte Iancu. Túloldalt Simic jelentkezett egy újabb kapufával.
Az utolsó négy percben lehozott kapusos taktikára váltott Jakab Zoltán, az FK edzője, a plusz ember azonban nem jelentett több lehetőséget támadásban. A hajrát jobban bíró Informatica okosan tartotta a labdát, ám végül mégis a hazaiak örülhettek, hiszen
26 másodperccel a vége előtt egy labdaszerzést követően Szécsi passzát Szőcs vágta a hálóba.
A lefújás után a közönség elénekelte a székely himnuszt, amit a temesváriak sportszerűen végighallgattak. Az előző idényhez hasonlóan ez a találkozó is 4–4-gyel ért véget, márciusban Szécsi egyenlített az utolsó másodpercben.
„Jó kezdésünknek köszönhetjük, hogy egy ilyen kemény csapat ellen, amely 3–0-ról tudott fordítani, sikerült egy pontot itthon tartanunk.
Az utolsó másodpercekben sikerült egyenlíteni, szerintem igazságos döntetlen született. Az ilyen jó csapatok elleni döntetlenek is erősítik az FK tartását. Most könnyebb időszak következik, reméljük, még jobban összerázódik a csapat” – összegzett Jakab Zoltán a mérkőzés után.
A válogatott mérkőzése miatt szünet következik, majd október 1-jén a Marosvásárhelyi City'ushoz látogat az FK.
Teremlabdarúgó 1. Liga, 3. forduló: Futsal Klub Székelyudvarhely–Temesvári Informatica 4–4 (3–3), gólszerzők Szécsi (5.), Mánya (6., 8.), Szőcs (40.), illetve Simic (11.), Valadares (13., 29.), Lupu (15.). FK: Grigoraș – Bíró, Mánya, Szécsi, Szőcs. Játszott még: Miklós, Csala, Máté, Kanyó, Kedei.
Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon), 3. forduló
| 2017. 09. 17., 00:00 | Csíkszeredai Imperial Wet | Jászvásári Poli CSM | 4–4 |
| 2017. 09. 17., 00:00 | Dunărea Călărași | Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal | 6–0 |
| 2017. 09. 18., 00:00 | Galaci United | Dévai Autobergamo | 2–6 |
| 2017. 09. 18., 00:00 | Resicabányai Muncitorul | Marosvásárhelyi City’us | 7–4 |
| 2017. 09. 18., 00:00 | FK Székelyudvarhely | Temesvári Informatica | 4–4 |
Teremlabdarúgó 1. Liga (2017–2018-as szezon)
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Dévai Autobergamo | 18 | 15 | 3 | 0 | 146–25 | 48 |
| 2. | Galaci United | 18 | 15 | 1 | 2 | 109–32 | 46 |
| 3. | Temesvári Informatica | 18 | 12 | 3 | 3 | 101–40 | 39 |
| 4. | FK Székelyudvarhely | 18 | 11 | 2 | 5 | 131–71 | 35 |
| 5. | Dunărea Călărași | 18 | 8 | 3 | 7 | 70–67 | 27 |
| 6. | Csíkszeredai Imperial Wet | 18 | 7 | 3 | 8 | 91–75 | 24 |
| 7. | Jászvásári Poli CSM | 18 | 7 | 3 | 8 | 80–72 | 24 |
| 8. | Resicabányai Muncitorul | 18 | 3 | 0 | 15 | 50–174 | 9 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi Futsal | 18 | 1 | 0 | 17 | 30–137 | 3 |
| 10. | Marosvásárhelyi City’us* | 18 | 2 | 0 | 16 | 35–150 | -2 |
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!