Hirdetés

A téli szünet után teljes erőbedobással készül a Sepsi-SIC a két sorsdöntő meccsre

Rendkívül fontos meccsek várnak a Sepsi-SIC játékosaira
Fotó: Haáz Vince

Rövid pihenő után, január 3-án edzésbe álltak a román teremlabdarúgó 1. Ligában szereplő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC játékosai. Mánya Szabolcs a Székely Sportnak elmondta, hogy semmit sem akarnak a véletlenre bízni, a felsőházban szeretnék folytatni.

2025. január 08., 20:12

December elején játszotta az utolsó tétmeccsét a háromszéki alakulat, majd pihenőre vonultak az együttesek. Ezalatt sem tétlenkedtek a zöld-fehérek játékosai, Mánya Szabolcs edző-játékos különböző feladatokat osztott ki nekik a mindennapokra.

„Szerettük volna, ha jut idő a pihenésre is, azonban nem engedhettük meg magunknak, hogy teljesen kiessünk a formából. Fontosnak tartottam, hogy fizikailag valamennyire szinten tartsuk magunkat, ezért mindenki kapott különböző feladatokat. Volt, amit otthon kellett elvégezni és volt, amit kint” – vázolta fel Mánya Szabolcs a Székely Sportnak.

Hirdetés

A tapasztalt játékos elmondta, hogy aki nem teljesítette az elvárásokat, az komoly büntetésben részesült, ezzel is bizonyítva, hogy komolyan kell venni az edzéstervet.

Hozzátette, hogy január 3-án tértek vissza, azóta pedig egyetlen napot sem szüneteltek, és ez így is marad egészen 14-éig, ugyanis ekkor lesz a megmérettetésük a Temesvári CFR ellen.

„Sajnos arra nem volt idő és lehetőség, hogy barátságos mérkőzéseket játsszunk, ugyanis sok esetben csak az utazással rengeteg időt veszítettünk volna, amit a felkészülésre fordíthatunk.

Kellett 2-3 nap, amíg mindenki felvette a ritmust és ismét teljes mértékben az előttünk álló megmérettetésre kezdett koncentrálni, de ezen túl vagyunk és teljes erőbedobással készülünk”

– nyilatkozta Mánya.

Kapcsolódó

Kiemelte, hogy az edzéseken mindig igyekeznek új taktikákat tanulni és fejleszteni a játékukat, hogy még jobb játékosokká és jobb csapattá váljanak. Az év első tétmeccsét hazai pályán játsszák a Temesvári CFR ellen, amely a hatodik pozíciót foglalja el a nyolc fős tabellán, az odavágók során pedig 3–3-at játszottak egymással a gárdák.

Voltak a szezon során elhullajtott pontjaink, amelyek a mai napig fájnak, de nem keresünk kifogásokat, hanem keményen dolgozunk azért, hogy kiharcoljuk a felsőházba való bejutást. A sorsunk a saját kezünkben van, az első lépést pedig a Temesvári CFR ellen tehetjük meg kedden”

– mondta el a Sepsi-SIC edző-játékosa.

Mánya Szabolcs megerősítette, hogy az átigazolási szezon alatt semmilyen változás nem történt az együttes keretében, nem távozott senki, illetve nem kötöttek szerződést más klub teremlabdarúgójával sem, ugyanazzal a játékosállománnyal vágnak neki a folytatásnak, amivel elkezdték az idényt.

A Temesvári CFR elleni megmérettetést január 14-én, 17.30-tól rendezik a Szabó Kati sportcsarnokban, míg az alapszakasz utolsó fordulójában a Dévai West otthonába látogat a háromszéki klub.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, alapszakasz

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
12
11
0
1
84-25
33
2
Futsal Klub Székelyudvarhely FK Székelyudvarhely
12
10
0
2
110-35
30
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
12
7
1
4
84-43
22
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
12
3
5
4
46-44
14
5
Dévai West Dévai West
12
4
2
6
56-55
14
6
Temesvári CFR Temesvári CFR
12
4
2
6
44-58
14
7
Luceafărul Buzău Luceafărul
12
2
0
10
39-97
6
8
Mausoleul Mărăşeşti Mărăşeşti
12
1
2
9
33-139
5
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!